„A külpolitikát ma már nem szimbólumok alapján kell folytatni”
Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek: Külföldről is nagy az érdeklődés a magyar választások iránt.
Szijjártó Péter a Magyar Nemzetnek: Külföldről is nagy az érdeklődés a magyar választások iránt.
Az USA és az Egyesült Királyság után Kanada is hazaszállítja diplomatái családtagjait Kijevből.
A horvát államfő szerint az ukrán–orosz válság mögött főleg az amerikai belpolitika dinamikája áll.
Washington kiemelte, hogy a NATO gyorsreagálású erőit segítenék Európában.
Az egészségügyi miniszter szerint ezt főként a vírus omikron variánsának terjedése okozza.
A brit külügyminiszter kijelentette: Oroszország széles körű, felforgató célú tevékenységet folytat Ukrajnában.
Kay-Achim Schönbach az ukrajnai válsággal kapcsolatos kijelentései miatt hagyja el posztját.
Dmitro Kulebának nem tetszett, hogy Berlin nem szállít fegyvert Ukrajnába.
Oroszország felszólította Kijevet, hogy ne fegyverkezzen.
A német védelmi miniszter kijelentette: egy teljes tábori kórházat küldenek a térségbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.