
- Magyar Nemzet
- ukrajna
ukrajna

Kártérítést követelnek Irántól a lelőtt ukrán gép áldozatainak országai
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségeket is érintő, középfokú oktatásról szóló törvényt
Az előterjesztést a 450 fős törvényhozás 327 képviselője támogatta, 3-an szavaztak ellene, 54-en tartózkodtak, és 16-an nem szavaztak a plenáris teremben a döntéshozatalkor jelen lévő képviselők közül.
Homoki Gábor kárpátaljai festőművész kiállítása nyílik a Forrás Galériában
Irán beismerte az ukrán utasszállító lelövését
Az iráni Forradalmi Gárda légierejének első embere magára vállalta a felelősséget az eset miatt, az országban ugyanakkor tüntetések voltak a kormány ellen.

Az ukrán légi társaság nem kételkedik a személyzet vétlenségében
Feketedobozok
Világpolitikai szereplők reagálnak egy légi szerencsétlenségre, miközben családok három földrészen gyászolják szeretteiket, akik pedig nem katonák, hanem hétköznapi polgárok voltak.

Évek múlva derülhet ki az igazság
Egyértelmű bizonyítékokat még nem mutattak be arról, hogy az iráni légvédelem lőhette le véletlenül az ukrán utasszállítót. A részletek kiderítése a további vizsgálatok feladata.

Zelenszkij: A rakétatalálat nem kizárt, de ezt nem erősítették meg
Nem zárható ki, hogy rakétatalálat okozta az ukrán utasszállító gép katasztrófáját Iránban, de ez egyelőre nincs megerősítve – közölte pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
Minél előbbi békés megoldást sürgetett Ferenc pápa Ukrajnában és a Közel-Keleten
Fontos híreink
A magyar konyha már a brunch előtt is tudta, hogyan kell reggelizni

Brüsszel tétlenséggel védi a Muszlim Testvériséget

Harkivban csaptak le az emberrablók

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Fitneszteremben kezdte a napját Orbán Viktor + videó
A kisfilmben a miniszterelnök a helyszínen összegyűlt támogatókkal is találkozik, a hangulatot pedig az egyik résztvevő egy koncerthez hasonlította.

Lendvai Ildikó szellemisége kísért a Tisza Párt választási kampányában + videó
Orbán Viktor szerint egyértelmű, hogy a rezsicsökkentés eltörléséért küzd Magyar Péter és shelles csapata.

Orbán Viktor Szombathely jövőjéről egyeztetett a város polgármesterével
A találkozón a városházán Szombathely jövőjét érintő kérdések voltak napirenden, a felek az együttműködés fontosságát hangsúlyozták az ott élők érdekében.

Újabb részletek derültek ki Orbán Viktor és Donald Trump találkozójáról + videó
Oka van az eseménynek.
Külföldi híreink

Halálra vertek egy férfit a toborzótisztek Ukrajnában
Az 55 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, amelyekbe belehalt.

Hóból próbálnak ivóvizet nyerni az ukrán nagyvárosok lakói + videó
Sokan azt hiszik, megoldás – a szakértők szerint viszont komoly veszélyforrás.

Pete Hegseth: A hadsereg harcosokat képez, nem woke-aktivistákat + videó
Az amerikai hadügyminiszter döntött: a védelmi minisztérium megszakítja több évtizedes együttműködését a Harvard Egyetemmel.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok
Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után
Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztesmentalitás.

Közösségi oldalán könyörgött tűzifáért egy ukrán énekesnő
Akárhová telefonált, sehol sincs tüzelő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
