Túl az Atlanti falon
A történelemben számos nagy ívű partraszállásra került sor, ezek némelyike több mutatójában jelentősebb volt, mint a normandiai, de jelentőségében egyik sem vetélkedhetett vele.
A történelemben számos nagy ívű partraszállásra került sor, ezek némelyike több mutatójában jelentősebb volt, mint a normandiai, de jelentőségében egyik sem vetélkedhetett vele.

Kedvezőtlen világgazdasági folyamatok esetén is van a kormánynak manőverezőképessége, akár keresletélénkítő megoldásokat bevezetni is.
Irán nem akar háborút az Egyesült Államokkal – közölte kedden Haszan Róháni iráni elnök Emmanuel Macron francia államfővel egy telefonbeszélgetés során a félhivatalos ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint.
A tervvel szemben kritikus hangok szerint az amerikaiak egyszerűen be akarják fagyasztani a jelenlegi helyzetet, és pénzzel elfogadtatni a világgal, hogy a palesztinok rajtavesztettek.

A mexikói védelmi miniszter közlése szerint a különböző egységek immáron mintegy 21 500 tagja segíti a Mexikói Bevándorlási Intézet munkáját a határokon.
„Mi békés nemzet vagyunk, nem akarunk háborút Iránnal, nem akarunk háborút senkivel” – mondta Trump. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Washington továbbra is folytatja a nyomásgyakorlást Teheránra.
Szombaton őrizetbe vették, mostanra pedig terrorcselekmény előkészítése miatt már vád alá is helyezték a belga állampolgárságú gyanúsítottat, aki azonban tagad.

Kibertámadással és újabb szankciókkal folytatódott Trump bosszúhadjárata Irán ellen. De a szakértők szerint egyik félnek sem érdeke, hogy a diplomáciai nyilatkozatháború katonai konfliktusba torkolljon.

Miközben a kiberháborút már meg is indították, a fegyveres konfliktus ki nem robbantásáért mindkét fél magának követeli az erkölcsi győzelmet.





A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.