Kis Spárta

Ki az arab világ legbefolyásosabb vezetője? Talán a nagy Szaúd-Arábia uralkodója vagy a térség legnépesebb ­országának, Egyiptomnak az elnöke? Nem őket tartják annak, akikre egy világ figyel. Hanem egy trónörököst, az Egyesült Arab Emírségek hercegét, Mohammed bin Zajidot, aki harminc év alatt elismerést vívott ki magának a nemzetközi politikai életben. Ám most mintha túl nagyra nőtt volna az étvágya.

Mohammed bin Zajid búcsút int egy párizsi tárgyalás után Fotó: Gonzalo Fuentes Forrás: Reuters

Ez nagyrészt a világlátott MBZ érdeme. Családjában voltak olyan felmenők, akik igen nehezen birkóztak meg a betűvetéssel és olvasással is. A hetvenes években Nagy-Britanniában végzett katonai akadémiát, tisztként helikopterpilótaként diplomázott. Már fiatalon komoly férfi benyomását keltette, nem véletlenül lett ő apjának, az emírnek a kedvenc fia. Az évek során sem puhult el, nagy sportember, aki nem csak fotelból követi az eseményeket. Tárgyalásainak szünetében gyakran cseveg új erősítőgépeiről.

Első bemutatkozása a nagypolitika színpadán 1991-re esett, 29 éves volt, amikor ott sündörgött az amerikai kongresszusban, majd a Fehér Házban, hogy védjék meg országát az egyre fenyegetőbb iraki agressziótól. Szava meghallgatásra talált az amerikai vezetőknél, ugyanis szükségük volt egy stabil arab országra a készülő iraki offenzívához. Bin Zajid a legmodernebb amerikai fegyvereket kérte, és felajánlotta országa területét, hogy onnan is támadhatják az iraki diktátort, Szaddám Huszeint. Hogy végképp ne legyen gond hazája „védelmével”, MBZ kérésére az apa négymilliárd dollárt küldött a tengerentúlra, anyagilag is kifejezve hozzájárulását a katonai sikerhez.

Hála az amerikai katonai technológiának évtizedek alatt az Egyesült Arab Emirátusok hadserege vált a térség leghatékonyabb fegyveres erejévé. Mohammed bin Zajid pedig mindig szívesen látott vendég lett Washingtonban. Megtalálta minden elnökhöz azt a stílust, amellyel sikerre vitte ügyét. A kezdetekben még Barack Obamával is jóban volt, de aztán az arab tavasz kirobbanását követően nézeteik szöges ellentétbe kerültek egymással. Az események hatására számos arab országban a Muzulmán Testvériség képviselői jutottak hatalomra. Az emírségekben megpróbáltak szervezkedni, ám MBZ csírájában elfojtotta az elégedetlenséget szítókat. Pár ellenzékit börtönbe vettetett, a többinek felajánlotta az emigráció lehetőségét. Állítólag erről így nyilatkozott: „Azért nem lehet az arab országokban nyugati típusú demokrácia, mert a választásokon mindig a Muzulmán Testvériség győzne, mert a nép még nem érett meg ilyen változásokra. Nézzék meg azokat az országokat, ahol megkaparintották a hatalmat, mint Egyiptom, Tunézia, Líbia, hogy mit műveltek velük!” Az Obamával való nézetkülönbsége odáig vezetett, hogy 2016 végén, amikor MBZ-t vacsorára hívta az elnök a Fehér Házba, nem ment el, ekkor már inkább Trump körül forgolódott.

Már a kampánya alatt ő is Trumpra tett. Nem véletlenül. Egyformán gyűlölik a síita Iránt, és hasonlóan éreznek a Muzulmán Testvériséggel szemben. Abban is összecsengenek a nézetek az új amerikai vezetéssel, hogy tartós megoldást kell keresni a palesztin–izraeli szembenállásra. Washingtonban Mohammed bin Zajid a legmeghallgatottabb arab vezető. Különösen úgy, hogy Szaúd-Arábia trónörökösét a tavalyi Kasogi-gyilkosságot követően a nemzetközi színtéren mindenki kerüli. Mohammed bin Szalmanra az emberölésben játszott szerepe miatt nyomasztó árnyék vetül, ki tudja, meddig marad fönn ez az állapot? Pedig a hírek szerint általában megfontolta MBZ véleményét, ám ez ügyben a szaúdi trónörökös valószínűleg ment a saját feje után.

Mohammed bin Zajid búcsút int egy párizsi tárgyalás után
Fotó: Reuters

Az Egyesült Arab Emírségek talán már túl nagyra nőtt, különösen katonai erejét tekintve, és amerikai álláspont szerint a cowboyfilmek magányos lovasát, a rettenthetetlen igazságosztót játssza. Sokan már évekkel ezelőtt figyelmeztettek erre. Volt olyan elemző, aki odáig ment el, hogy kijelentette: „Frankenstein teremtményét dédelgettük.” Ott a jemeni háború, amelybe együtt ugrottak bele Szaúd-Arábiával. A cél egyértelmű: feltartóztatni Teheránt, nehogy a déli szövetségeivel, a síita hutikkal gondot okozhasson a térségben. A bombázások négy éve tartanak, megfűszerezve egy polgárháborúval, százezer felé közeleg a polgári áldozatok száma – és semmi esély a megbékélésre.

De ez nem elég Abu-Dzabinak. Különleges katonai kommandói harcolnak Szomáliában, Líbiában. Szíriában pedig jelentős anyagi támogatásban részesítették a szunnita erőket. Annak ellenére, hogy most már jó kapcsolatok fűzik az emirátusokat az Amerikai Egyesült Államokhoz, ma már előzetesen nem kéri ki tanácsát, hanem maga vág bele a fegyveres akciókba. Nyilván ez feltűnt Washingtonban, mert olyan vélemények is elhangoznak, hogy Abu-Dzabi úgy viselkedik, mint valami kis Spárta.

És ráadásul a nagy Irán-ellenességétől hajtva mostanában rossz lóra tesz. Szíriában dzsihadista fegyveres csoportok mögé állt. Bár a polgárháborúnak nincs vége, azért nagy eséllyel az államfő, Háfez el-Aszad fog kikerülni győztesen. Líbiában az emírségek kiválasztottja a keleti hadúr, Kalifa Haftár tábornok. Ő is helyben jár, nem tud az ország nyugati felét ellenőrző milíciáknak döntő csapást bevinni. Ezek az akciók súlyos dollármilliárdokba kerülnek az emírségeknek. Csakúgy, mint az egyiptomi gazdaság támogatása, ráadásul Sziszi elnök egyre kevésbé tűri el azt, hogy egy ilyen kicsiny ország diktáljon a hatalmas nílusi államnak. Szudánban a közelmúltban leverték az ellenzékiek tüntetését, de előzőleg kikérték az emírségek és Szaúd-Arábia véleményét. Kartúm is e két ország segélyein tengődik, bár ő vérrel fizet, katonái tízezrével vesznek részt a jemeni háború szárazföldi akcióiban.

Parányi ország, modern haderővel és határtalan pénzügyi lehetőségekkel. De mi lesz itt, ha Mohammed bin Zajid végre valóban trónra kerül?