Floridában gyűlnek össze a legnagyobb konzervatívok
Ma kezdődik a floridai Orlandóban az amerikai republikánus tábor négynapos „seregszemléje”, a CPAC konferenciáján az Alapjogokért Központ is részt vesz.
Ma kezdődik a floridai Orlandóban az amerikai republikánus tábor négynapos „seregszemléje”, a CPAC konferenciáján az Alapjogokért Központ is részt vesz.

Joe Biden transznemű homoszexuális vezetőt nevezett ki az Amerikai Egyesült Államok nukleáris hivatalának élére.

A szakértők a drágulás lassulását várják, ha ez nem következik be, akkor nyúlnak a kamatlábakhoz.

A jó geopolitikai előrejelzéseiről ismert stratéga a Magyar Nemzetnek hangsúlyozta: ahogy másoknak, úgy az oroszoknak is vannak nemzeti érdekeik.

Az orosz–ukrán konfliktus a jelenlegi helyzetben kezelhető, de a katonák minden eshetőségre készek.

Az amerikai pszichológusok pedig nagy erőkkel dolgoznak a pedofília normalizálásán.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a Joe Biden vezette adminisztráció és az elnök népszerűsége folyamatosan csökken.

A „másik” Soros házaspár csak 2010-ben összesen 75 millió dollárral járult hozzá a bevándorlást támogató alapítványhoz.

Der in Washington lebende und wirkende slowakische Wissenschaftler hat in der Vergangenheit sowohl die Europäische Union als auch die USA aufgefordert, Sanktionen gegen Ungarn zu verhängen.

A kamuvideóról szóló hír másnapján a Bloomberg címlapon hozza, hogy Oroszország megtámadta, sőt, már meg is szállta Ukrajnát!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Azonnal intézkedtek.

Egyetlen programot vagy támogatási formát sem kellett idén megszüntetni.

A hatóság óva int az édesség elfogyasztásától.

Itt az előrejelzés.

Az Olaszországban élő másod- és harmadgenerációs bevándorlók radikalizációja komoly problémát jelent az országnak.

A miniszterelnök szerint továbbra is napirenden van a budapesti találkozó.

Ott vannak, ahol a legtörékenyebb a helyzet.

Lorenzo Musetti nyilatkozata alapján minimum kérdésessé vált a szerb teniszező őszintesége.

Budafokon elfogyott a türelem, a Vasas elleni hazai kudarc és az utolsó hely miatt a vezetők a váltás mellett döntöttek.

Hogy miként került felszínre a multikulturalizmus, mit is jelentett ez, miért tartották szükségesnek ezt az irányt a baloldalon, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly eszmetörténészek részletesen kifejtették a Visszafoglalásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.