Hazaárulás mint nagyhatalmi elvárás
Joe Biden nyomatékosan felhívta a szövetségesei, különösen a magyar kormány figyelmét az új amerikai adminisztráció elvárásaira.
Joe Biden nyomatékosan felhívta a szövetségesei, különösen a magyar kormány figyelmét az új amerikai adminisztráció elvárásaira.

A színes bőrűek felszabadítása és egy újabb amerikai elmebeteg „tudós” javaslata.

Egy évvel a vírus elterjedése után az emberiség döntő része rájött arra, hogy az egyetlen megoldás az oltás.

Tavaly nyár óta megszokhattuk, hogy Amerikában a „haladó” tüntetők szobrokat döntenek le vagy gyaláznak meg.

Megindulhat egy tömeges áttelepülés, amelynek első jeleit már észleljük Budapest egyes kerületeiben és a Balatonnál.

Korábban úgy tűnt, hogy nem ér véget szombaton az eljárás, ugyanis a szenátus jóváhagyta a tanúk meghallgatását.

Nem kicsit, nagyon eltévedt a 2020-as évet elemző beszédében a Demokratikus Koalíció elnöke.

Magyarország számára a jövő kulcsa a közös értékeken alapuló európai és euroatlanti integráció.

Az általában rejtve maradó bányák visszaverik a napsugarakat, ezért válnak láthatóvá a képeken.

A közösségi hálón át ránk zúduló információcunami egyre átláthatatlanabb a demokráciát fenntartani illetékes választópolgár számára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

A Tisza Párt trollhadserege a vereség felé menetel.

Bethlen István miniszterelnök Széchenyi István szellemében hangsúlyozza a Házban: legyenek mindenkor tudatában, hogy a nemzet képviselői kizárólag a haza érdekében dolgozhatnak.

Ez már a negyedik összecsapás lesz az egymást gyűlölő két brit bokszdinasztia között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.