Donald Trump: Amerika maradjon olyannak, amilyennek szeretjük
Az elnök – mint fogalmazott – „hálával telt szívvel és határtalan optimizmussal” fogadta el pártja elnökjelöltségét.
Az elnök – mint fogalmazott – „hálával telt szívvel és határtalan optimizmussal” fogadta el pártja elnökjelöltségét.

A kilencvenéves spekuláns ezt a születésnapi köszöntést biztosan nem tette ki az ablakba.
Oszaka Naomi, csak mert fekete, ok nélkül visszalépett a New York-i tenisztornától.

Fundamentális indok nélküli óriási tőzsdei emelkedést már máskor is láttunk, csak nem válság idején.

A tömeg, ha dühös, nem vár vizsgálatokra, hanem az utcára megy, főleg, ha szólítja a Black Lives Matter mozgalom.

Fontos eredményeket ért el Donald Trump, így nem meglepő, hogy a Republikánus Párt elnökjelöltjének választották.

A liberalizmus azon kísérlete, hogy az ember ember felett gyakorolt hatalmát a törvények uralmával helyettesítse, az emberiség egyik legnagyobb kudarca.

A javulás a járvány miatti korlátozásokra és annak gazdasági következményeire vezethető vissza.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az amerikai elnök a rezsimmel szembeni ellenállás fokozására buzdította a perzsa állam polgárait.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.