Amikor Vlagyimir Iljics Lenin Svájcból hazatért a cári Oroszországba, máris elindult a társadalom átalakításának forgatókönyve. Egyedül kezdte vagy nyugati pénzes háttér sugalmazására, több mint száz év távlatából mára már közömbös is lehetne. Hogy mégsem szabad nagyvonalúan átlapozni a történelem ezen szakaszát, azt napjaink furcsának tűnő eseményei bizonyítják.
Lenin ténykedése az 1917-es nagy októberi forradalomban csúcsosodott ki Oroszországban, no meg az azt követő kommunizmust építeni akaró rögös úton. 1924-ben bekövetkezett halála nem vetett véget az általa megkezdett folyamatnak. Az időközben megalakult Szovjetuniót követték más nemzetek a második világháborút lezáró béketárgyalások és megállapodások utóhatásaként. Közép- és Kelet-Európa országait – a nagyhatalmi alkunak köszönhetően – rákényszerítették, hogy a lenini utat követve építsék újjá lerombolt világukat.
De mintha mindez nem lett volna elég, Lenin a halálát követően is velünk maradt. Nemcsak eszmei hagyatéka lett kísérőnk a későbbi évtizedekben, hanem mumifikált teste Moszkvában, a Vörös téren lévő Lenin-mauzóleumban volt megtekinthető ereklyeként és tanítandó példaként. Évtizedeken keresztül naponta hosszú sorok kígyóztak a Vörös téren, hogy bejussanak és megnézhessék Lenin nyughelyét és őt magát.
Az 1990-es években a Szovjetunió összeomlott, Oroszország visszatért – szokásjogát tekintve – a cári korszak vallási, kulturális identitásához. Bár társadalmi berendezkedése más, de ébredése a szocializmus kómájából nagyon gyorsan megvalósult, és követi az emberek érzésvilágában megmaradt cári korszak tradícióit még a politikában is. A Vörös téri mauzóleum lakóját azonban történelmi mementóként továbbra is látogatni lehetett, idézve a kommunizmus szellemét. Látogatni lehetett, de csak a közelmúltig. Történt ugyanis, hogy Lenin „viaszmása” már nemkívánatos a mai orosz politikai szimbólumok között, így eltávolították addigi nyughelyéről. Tették ezt elsősorban azért, mert egyre több bizonyíték került elő arról, hogy a XX. századi orosz szocialista forradalom nem a népakaratból – miként jó néhány nemzedék nőtt fel ezt tanulva – következett be, hanem a jövőt saját érdekeik mentén tervező összeesküvők találták ki, finanszírozták és hajtatták végre kiképzett katonáikkal. A cél pedig a világforradalom – az „egységes világ” ma is felmerülő vízió – elérése volt. A Lenin vezette orosz felkelés példaként kellett szolgáljon a világ országai arra fogékony tömegeinek. Főként persze a változásra mindig kapható ifjúság számára adott életcélt és addig megszokott társadalmi formától eltérő jövőképet.