Szilveszterkor s utána
Mit eszünk majd szilveszterkor s utána? – töprengett Rezeda Kázmér, egészen pontosan megpróbált úgy tenni, mintha töprengene. Ugyanis úgy általában nem tudta, mit fognak enni.
Mit eszünk majd szilveszterkor s utána? – töprengett Rezeda Kázmér, egészen pontosan megpróbált úgy tenni, mintha töprengene. Ugyanis úgy általában nem tudta, mit fognak enni.
Akárcsak a hagyományos szállodákban, december végén megteltek az Airbnb-típusú és az egyéb besorolású apartmanok, illetve a rövid távon kiadható lakóingatlanok.
A turisztikai szakemberek és a helyi önkormányzatok szerint a Balatonnál idén is a „strandturizmusban” lesz a legnagyobb fejlődés. Ezt megalapozzák az állami támogatások.
Óriási tömegeket vonzottak a budapesti óévbúcsúztató programok, ami jókora leterheltséggel járt, ám örömteli eredményt hozott a szolgáltatóknak.
Böhm Arankáról a színpadon a kivetítőn a megfelelő résznél hatalmas fotográfia. Micsoda nő. Állítólag leköpte Mengelét. Vagy nem.
Már az év vége előtt újabb utasforgalmi rekordot állított föl a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, ahol december 27-én lépte át a terminál kapuit az idei év 16 milliomodik utasa.
Január első hetének végéig telt házzal vagy nagyon erős telítettséggel működnek a szállodák, az előre megváltott szálláscsomagok miatt pedig a szezon végéig élénk marad a látogatottság.
A tavalyi rekordévet követően úgy tűnik, idén ismét megdőlnek a vendégforgalmi adatok, a nemzetközi kínálatban eddig soha nem tapasztalt népszerűségünk pedig további fejlődési irányt szab a stratégiai ágazatnak.
Kedden sokaknak válhat valóra egy-egy álma, ha a rég áhított ajándékokkal lepik meg, ám ahogy a korábbi években, vélhetően azok sem lesznek kevesen, akiknek csalódást okoz, amit a karácsonyfa alatt találnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
According to Fidesz MEP Erno Schaller-Baross, Peter Magyar has lost his courage and is hiding behind his parliamentary immunity in connection with a theft case.
A Tisza Párt elnöke bejelentette, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, minden büntetőügye kapcsán lemond a mentelmi jogáról.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint itt az ideje kibújni a mentelmi jog mögül, ezt tanácsolta Magyar Péternek.
Az Európai Bizottság és az európai repülésbiztonsági ügynökség (EASA) egy közös közleményben „a légicsapások általános fokozódására és a biztonsági helyzet romlására” hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy a légitársaságok „ne közlekedjenek Libanon és Izrael légterében semmilyen repülési szinten”.
Dömötör Csaba októbertől a kormánypártok európai parlamenti képviselőjeként dolgozik.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Ókovács Szilveszter szerint az operakultúra ebbe az operaházba az európai ember lényegét sűríti egybe.
Több ezer gyermek jut térítésmentesen Notebookhoz vagy laptophoz.
Hasonló sorsa juthat a Tisza Párt elnöke, mint a Jobbik egykori brüsszeli képviselője.
Nagy Zsolt szerint csapata vasárnap bizonyíthatja, nem véletlenül emlegetik kihívóként.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.