Varga Judit: A legfontosabb, hogy alkalmas jelölteket válasszanak az emberek
Varga Judit hangsúlyozta: a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.
Varga Judit hangsúlyozta: a Fidesz alkalmas jelölteket állított, akik képesek dinamikus együttműködésben dolgozni a kormánnyal.

Magyarország megmutatta, hogy sikeres lehet a családokra építő és a bevándorlást elutasító politika, emiatt támadják hazánkat Brüsszelben – nyilatkozta lapunknak Varga Judit.

A bírói hatalom gyakorlásáról szóló törvénycikk az első igazi állomása volt annak az igazságügyi reformsorozatnak, amely leszámolt a régi, feudális keretekkel.

Varga Judit világossá tette: a támadássorozat akkor kezdődött, amikor 2015-ben hazánk határozott nemet mondott a bevándorlásra, a magyar emberek pedig nemet mondtak a migrációra.

Végszóra Hadházy Ákos is felbukkant a kormánymószeroló oldalon. (Rég láttuk, hál’ Istennek.) Ezúttal Varga Judit miniszter asszony uniós szereplése ingerelte fel.
Elmondta: nem volt annyira nagy érdeklődés a tanácsteremben a meghallgatáson, de ez nem meglepő, mivel „semmi új nem volt a nap alatt”.
Az igazságügyi miniszter szerint a bevándorláspárti bosszúhadjárat részeként a jól ismert hazug vádak ismétlődtek meg, melyeket tételesen cáfoltak.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a nap tanulsága, hogy politikai eszközként használják az európai intézményeket.
Elutasítottuk a kettős mércét, és újra felhívtam a figyelmet arra, hogy olyan határozatról beszélünk, ami maga is sérti a jogállamiságot – mondta Varga Judit.

Az igazságügyi miniszter Brüsszelben az uniós miniszterek tanácskozására érkezett, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytatnak meghallgatást.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Április 12-én lesz a választás – emlékeztetett a miniszterelnök.

Mentők és tűzoltók is voltak velük.

Bíróság vár a targoncás férfira.

Orbán Viktor tájékozódott a rendkívüli időjárási helyzet miatt meghozott intézkedésekről.

A díszlet mögött itt a valóság.

Szerintük Lengyelország egyre növekvő fenyegetésekkel néz szembe.

A kérdés, hogy mi lesz április 12. után: marad a nemzeti szuverén kormány vagy nyakunkra ültetnek egy brüsszeli bábkormányt – fogalmazott a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.

A Szolnok az utolsó pillanatig esélyes volt a továbbjutásra egy NBA-bajnokkal is felálló olasz ellenfele ellen.

Josh Rock teljes őrületre számít Luke Littler ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.