Varga Judit: Az Európai Unió válságban van
Az igazságügyi miniszter szerint az EU nem meri bevallani, amit mindenki tud: azt, hogy gazdasági, migrációs, intézményi, illetve a brexit nyomán integrációs krízishelyzetbe került.
Az igazságügyi miniszter szerint az EU nem meri bevallani, amit mindenki tud: azt, hogy gazdasági, migrációs, intézményi, illetve a brexit nyomán integrációs krízishelyzetbe került.

Az igazságügyi miniszter az új Európai Bizottságról elmondta, hogy az Ursula von der Leyen vezette testület hivatalba lépése „esély az újrakezdésre”.
Van annak egy diszkrét bája, amikor a DK padsoraiból kommunistáznak és a korábbi rendszert értékelik – jelentette ki az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az Országgyűlésben.
Annak idején a Demokratikus Charta Kht. haladó erkölcsért felelő divíziója azt tanította, apák és fiúkozni antidemokratikus, olykor ráadásul rasszista és antiszemita is.

Az igazságügyi miniszter szerint a jól működő választottbírósági rendszer azt üzeni a befektetőknek, hogy a magyar jogi kultúra fejlett, a jogbiztonság erős, az ország jogrendszere megbízható.
Ha a balliberális oldal a saját világnézeti agendáját rá akarja kényszeríteni valakire, akkor rendszerint a saját érvelését szakmainak, a másik félét pedig politikainak állítja be – mondta Szánthó Miklós.
Továbbra is szereplési kényszer kínozza Hadházy Ákos honatyát; szegény most épp Varga Judit igazságügyi miniszteren próbált fogást keresni.
A CEU három korábbi oktatója hosszú cikkben párhuzamot von Magyarország megregulázása és a társadalomra veszélyes bűnözők megbüntetése között.
Orbán Viktor már 2016-ban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Európa védelmi képességeit, és ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül – emelte ki Berlinben az igazságügyi miniszter.
Nem osztom azok aggodalmát, akik az ítélkezés függetlenségének csorbítását látják abban, hogy a bírónak indokolnia kell, miért tér el a Kúria ismert gyakorlatától – mondta az igazságügyi miniszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az amerikai elnök a rezsimmel szembeni ellenállás fokozására buzdította a perzsa állam polgárait.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.