Érdektelenségbe fulladt a magyar vita
Csekély érdeklődés mellett zajlott csütörtökön a magyar jogállamisági eljárásról szóló vita az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE).
Csekély érdeklődés mellett zajlott csütörtökön a magyar jogállamisági eljárásról szóló vita az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE).

Varga Judit igazságügyi miniszter szerint akár már ma lezárható lenne a Magyarországgal szemben folytatott jogállamisági eljárás.

Az EJEB határozatáról szólva Varga Judit kijelentette: A „nagy jelentőségű döntéssel kudarcot vallottak a magyar bevándorláspolitikát és határvédelmet ért politikai és jogi támadások”.

A kormány álláspontja szerint a jogi támadás mögött az áll, hogy a bevándorláspártiak továbbra is próbálják nyomás alatt tartani Magyarországot és lebontani a határvédelmet – mondta az igazságügyi miniszter.

A jelenlegihez képest hatvannyolc százalékkal emeli a kormány a bírói fizetéseket, amelyhez átfogóan utoljára 2004-ben nyúltak hozzá – közölte szerdán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Magyarország jó gazdasági teljesítménye lehetővé tette az igazságszolgáltatásban is a jelentős béremelést. A bírák és ügyészek illetménye 2020-tól három lépésben emelkedik majd.
Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a jogállamiságot vizsgáló folyamatot tekintve Magyarország egy bevált, kormányközi párbeszédre épülő, az alapelveket figyelembe vevő mechanizmus megtartását támogatja.
A jogállamiság nem egyetemesen alkalmazható objektív kritériumok kerete, nincsenek pontosan meghatározott szabályai, és számos vita tárgyát képezi.
Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke kijelentette: nincs minden helyen használható módszer, minden település más és más beavatkozást igényel.
Az igazságügyi miniszter fontosnak nevezte, hogy a domináns, nettó befizető országok megismerjék, megértsék és saját érdekükben is elfogadják, hogy a kohéziós politika erős maradjon.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi körözés eredményeként találtak rá Magyarországon.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az amerikai elnök a rezsimmel szembeni ellenállás fokozására buzdította a perzsa állam polgárait.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.