„Zaklatott, zavarodott köröttünk a világ, kelet és nyugat egyaránt acsarog ellenünk”
Megjelent a kárpátaljai Együtt című folyóirat idei második száma.
Megjelent a kárpátaljai Együtt című folyóirat idei második száma.

A Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának kiadványa kéthavonta jelentkezik új tartalommal.

A Kossuth- és József Attila-díjas költővel beszélgettünk az akadémiáról, a tagozat működéséről.

Húszéves fennállását ünnepli az Együtt kárpátaljai folyóirat.

A kárpátaljai költővel, íróval a magyarság helyzetéről, az irodalmi utánpótlásról és a koponyában égő gyertyáról beszélgettünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a háborúellenes gyűléseken.

Egy év alatt több mint 200 ezer fővel tudta növelni a követőbázisát.

A kormányfőnek nem csak munkájába, hanem kikapcsolódásába is betekinthetünk.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

Nem minden juttatás kötődik a legkisebb keresetekhez

Megvan a Liverpool szombati kezdőcsapata Szoboszlai, Szalah és Isak távollétében.

Hungary's ruling parties have begun implementing their victory plan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.