Mi mással kezdhettük volna a beszélgetést, mint a kárpátaljai magyarság mostani helyzetével. Kérdésemre komoran válaszolt a költő:
– A helyzet romlik gazdasági és politikai értelemben egyaránt. Kulturális értelemben, művészetünk, irodalmunk tekintetében talán nem annyira, ám az utóbbi húsz esztendő eléggé megviselte a kárpátaljai magyarságot e téren is. De rajtunk kívül más nemzetiségek – a lengyelek, románok – is szenvedő alanyai az ukrán nyelv védelmére hozott intézkedéseknek, mert azok egyben a nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogait korlátozzák. Bár azt is mondják, hogy Ukrajna most érkezett el a nemzeti ébredés korszakához, s az ukránság ezt a nemzetállam megteremtésével szeretné egyértelművé tenni. Akár együtt is érezhetnénk velük, de nem fog sikerülni, mert a tízmillión felüli orosz kisebbség ellenállását, amint azt a Donyec-medence és a krími térség példája mutatja, képtelenség megtörni. Látják ezt maguk az ukránok is, s a kudarcra egyre erősebb nacionalizmussal, arroganciával válaszolnak.
Meg sem fordul a fejükben, hogy ez nem méltó a NATO-hoz és az európai közösséghez igyekvő néphez. Ez ellen – egyelőre – azt lehet tenni, hogy az iskoláink kényszerből egyházi és alapítványi tulajdonba kerülnek, ahol nem használható teljes hatállyal az ukrán nyelvtörvény.
Hogy mi lesz az eredménye ennek az egyenlőtlen küzdelemnek? Reméljük, hogy az idő, amely fölött nem az ember rendelkezik, változásokat fog hozni. A világpolitika további alakulása fogja eldönteni, hogy Ukrajnában hová fejlődik tovább a társadalom – összegezte Vári Fábián László a nem túl biztató fejleményeket.
Leckének ez mégis kevés volt,
hisz kerítőid mézes szavára
híres farodat bérbe adtad,
ki tudja, hány ezer éjszakára?
S lásd, a rosszálmú éjszakákért
nem igyekszik a megváltó hajnal,
száz év magányra készülve fekszel
kifosztott lélekkel, zilált hajjal.
részlet a költő Európa-sirató című verséből.
A badacsonytomaji konferenciára az Együtt főszerkesztőjeként érkezett, ennek működéséről hosszan beszélt, így én kifaggattam a rangos irodalmi-művészeti-kulturális folyóiratról. Vári Fábián László legfontosabb feladatának és legnagyobb értékének azt tekinti, hogy a szerkesztőség körül összegyűlhettek már a kezdeti években is azok a fiatalok, akik alkotással, verssel vagy szépprózával próbáltak a közönség elé állni.
– Nem azért hoztuk létre a lapot, hogy a már befutott irodalmárainknak megjelenési fórumot teremtsünk. A magyarországi folyóiratok felénk is nyitottak. A felnövekvő nemzedékre gondolva tartottuk fontosnak, hogy írásaikat meg tudjuk jelentetni. Több tanítványom volt a főiskolán, akik már jelentős írókká lettek. Létrehozták a Kovács Vilmos nevét viselő irodalmi társaságukat, engem tiszteletbeli elnöküknek választottak. Rendszeresen összejártak már kezdetben is, megbeszélték egymás írásait, ma azonban már komoly kapcsolatokat építenek más régiók alkotóival, közös rendezvényeken szerepelnek, egyre markánsabban hallatják hangjukat, komoly elismeréseket kapnak.
Könnyebben megyünk el mi, öregek, ha elérkezik az idő, mert látjuk, hogy fiataljaink felkészültek a folytatásra – szögezte le a költő.
