Tarlós, a jós; Budapest alulnézetből
Karácsony Gergely hangnemet váltott, ám ez nem kisebbíti eddigi súlyos mulasztásait.
Karácsony Gergely hangnemet váltott, ám ez nem kisebbíti eddigi súlyos mulasztásait.
A főpolgármester a jelek szerint nem emlékszik, hogy négy esztendeje egyszer már csúnyán benézte a választási eredményeket.
Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésen válaszolt lapunk kérdésére.
Láng Zsolt szerint Budapest főpolgármestere puha gerinccel hajol el az elvi kérdések elől.
Értesülésünket megerősítette Budai Gyula országgyűlési képviselő is, aki az egyik feljelentő a Városháza-ügyben.
Budapest baloldali vezetésének 2019 óta tartó időszakából Szánthó Miklós szerint két tanulság vonható le.
Az eladás valószínűleg azért hiúsult meg, mert a közvetítő a vevőktől túl sok jutalékot kért.
Hazugságspirálba került a főpolgármester a vagyonkezelő jutalmazása kapcsán.
Karácsony Gergely ideges. Nem tudni, miért, hiszen saját bevallása szerint nincs ügy.
Nem a hétfői volt az első eset, amikor Budapest főpolgármestere trágárságra ragadtatta magát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre többet „kütyüznek” a gyerekek.
Jobb koncentrációt, memóriát és tanulási képességet ígérnek, de használatuk következményei kiszámíthatatlanok.
A férfit azért ítélték el, mert kávéval öntötte le a Fenyő-per bíráját.
Forsthoffer Ágnes alelnökként nem boldogul a szigetekkel.
Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója és a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója válaszolt a Magyar Nemzet kérdéseire.
Le Penék stratégiát váltottak.
Az egyházfő másodjára vezetett szentté avatást.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – A háborúpárti cseh államfő Andrej Babis kormányra kerülése ellen mozgósít.
Fehér Istvánnal, a Budapesti Cigányzenekar vezetőjével beszélgettünk.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.