A boltokban hasznosult a béremelés
Ahogy azt a piac egész évben mutatta, tavaly rendkívüli időszakot produkált a magyarországi kiskereskedelem, a reálbérek nagyarányú erősödése a lakossági vásárlásokban éreztette leginkább a hatását.
Ahogy azt a piac egész évben mutatta, tavaly rendkívüli időszakot produkált a magyarországi kiskereskedelem, a reálbérek nagyarányú erősödése a lakossági vásárlásokban éreztette leginkább a hatását.

Még mindig népszerű átverési terület a tűzifavásárlás, amikor a trükközők a csontig hatoló hidegben a jóhiszeműséget kihasználva súlyos kárt okoznak a fogyasztóknak, kicsalva a fűtésre félretett pénzt.

Az év végi ünnepek előtti hónap volt a második legerősebb az év során, novemberben ugyanis már erősen felfutottak a lakossági vásárlások.

Minden bizonnyal kedd délutánig kitart a roham az áruházakban és a termelői piacokon, a családok java most vásárolja meg a friss alapanyagokat az óévbúcsúztató programokra.

Meglepő módon kisebb összeget költenek idén a karácsonyi ajándékokra az amerikai polgárok, a magyarok viszont növelték ünnepi kiadásaikat az előző évhez képest – állapította meg a Deloitte.

Egyre többen ismerték fel, hogy a minket körülvevő tárgyak nem feltétlenül boldogítanak hosszú távon, míg a közös emlékek velünk maradnak, és erősítik emberi kapcsolatainkat.

Az ajándékokra fordítandó összeg emelkedése és a korábbi hiteligény csökkenése egyértelműen a javuló gazdasági környezetnek és az emelkedő béreknek tulajdonítható.

A novemberben végzett hatósági ellenőrzések alapján eddig csaknem harminc eljárás indult a black friday akciózásban érintett vállalkozások ellen.

A várakozások szerint valamennyi meghatározó piaci szereplőnél garantált a nagyobb bevétel a tavalyi, szintén erős forgalomhoz képest, köszönhetően a lakossági fogyasztás egész évben megbízható növekedésének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.