Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az MTI által megkérdezett áruházláncok.
Indul az év legforgalmasabb időszaka az üzletekben, a legnagyobb rohamra december 20-23-a között számítanak az MTI által megkérdezett áruházláncok.

A soron következő ezüstvasárnapon, illetve már szombaton is a tavalyinál és az előző hetinél is élénkebb látogatottságra, mennyiségben jóval több eladott árucikkre és nagyobb bevételekre számítanak a boltok.

Miközben a család kisebb tagjainak szereznének örömet, sokan nem veszik számításba, hogy a felkapott vagy olcsón kínált, ám nem megfelelő játékok akár a sérülésveszély kockázatát is magukban hordozzák.

Már indult fogyasztóvédelmi eljárás a novemberi ellenőrzések alapján, a webáruházak megtévesztő hirdetései miatt, emellett az árképzésnél is előfordultak hiányosságok.

A magyar áruházak többsége nem ad egy nap alatt harminc-negyven százalékos kedvezményt a vásárlóknak bizonyos termékekre.

Az ember először arra gondol, hogy valami baj lehet a kártyával, esetleg nincs elég fedezet a számlán, pedig valójában minden a legnagyobb rendben.
November 29-e idén nemcsak fekete pénteket jelent a fogyasztásban, de erre a napra esik a nemzetközi Ne vásárolj semmit! nap is.

Lezajlott a hivatalosan november 29-ére meghirdetett Black Friday akciós kampány „főpróbája” több hazai internetes kereskedőnél az elmúlt napokban.
A legnagyobb probléma a külföldi online boltokkal van. Ezek ugyanis gyakran magyarnak tűnnek, és csak akkor derül ki, hogy külföldiek, amikor valamilyen gond merül fel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.