Sikeres volt Ferenc pápa műtétje
A katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos.
A katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos.
Ferenc pápa különleges küldöttje Kijevbe látogatott.
A Szentatya kiemelte, hazánkat számos támadás éri, amiért kiáll a keresztény értékek mellett.
Ferenc pápa különleges küldöttjeként két napra az ukrán fővárosba utazott Matteo Zuppi bíboros.
Így akart tiltakozni a háború ellen.
A szentszéki nagykövet szerint a nyugati újságírók számára elképzelhetetlen volt, hogy Ferenc pápa elismeréssel tekint Magyarországra.
A katolikus egyházfő személyesen, de ülve vezette a pünkösdi misét.
„Egy olyan korban élünk, amikor nagyon sokan a házasság értékét alig látják” – mondta a lapunknak adott interjúban a Szombathelyi Egyházmegye püspöke.
Érszegi Márk Aurél: Funkcionális államról van szó, amely a pápa tevékenységét szolgálja.
A vatikáni egészségügyi igazgatóság pszichikai rendellenességet állapított meg nála.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sűrű volt a siófoki nyomozók programja.
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.
Ráadásul agresszívan lépett fel az őt kérdező spanyol képviselővel szemben.
Nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket, Magyar Péterék ehhez asszisztálnak – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.