Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szükségünk van azokra, akik vállalkoznak egy különleges erőpróbára
Elindult a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos kampánya.
Elindult a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos kampánya.

Szerinte Európának mostantól a saját védelmét kell megoldania.

Hogyan lehet ma is az európai közélet része Manfred Weber? Nem ő az egyetlen, aki lényegében szélkakasként forog, naponta ellentmond önmagának.

A Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletkísérlet után megerősítik a biztonsági intézkedéseket Lengyelországban.

Kutnyánszky Zsolt szerint a megfelelő védelemhez nem elég a modern technikát megvásárolni, hanem a védelmi iparban is jelen kell lenni.

A politikai mellett hosszú biztonsági egyeztetések előzik meg egy kiemelten védett vezető külföldi útját.

A NATO a világ legnagyobb, legsikeresebb és valóban működő katonai védelmi szövetsége – jelentette ki a honvédelmi miniszter.

Magyarország büszke és egyben megbízható tagja is a világ legerősebb védelmi szövetségének számító NATO-nak, és hazánk továbbra is hozzá kíván járulni az euroatlanti közösség biztonságához – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.

Több NATO-tagállam is aktívan szerepet vállalhat az orosz–ukrán konfliktusban.

Közben komoly dróntámadás érte Odesszát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szentkirályi Alexandra az Igazság órájában

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Újabb súlyos kudarcra derült fény.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Az autópályák 900 milliárd forintot hoznak a kasszába.

A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.