A gazdasági tevékenységre való hatásuk eredményeként csökkentik a mezőgazdasági és erdészeti hozamokat. Elegendő a XIX. század végi filoxéra, a szőlőgyökértetű vészre utalni, amikor is az Amerikából behurcolt kártevő Európa termő szőlőinek hatvan százalékát, kötött talajú szőlőinek kilencven százalékát kipusztította. Napjainkban éppoly döbbenetes olvasni, látni a Xylella fastidiosa baktérium kártételét a spanyol és olasz olajfaültetvényekben, ahol több száz éves gyönyörű fák pusztulnak, száradnak el. Ez a kártevő is hatalmas gazdasági kárt okoz, elég ha Pugliá­ra gondolunk, ahol, mint egykor nálunk a borvidékeken, már megindult a termelők elvándorlása is.

Az ökológiai, gazdasági hatásokon túl az emberi egészségre is lehetnek káros hatásai az idegenhonos fajoknak, itt is elég, ha csak a parlagfű okozta allergiára vagy a különböző járványokra utalunk.

Tanulságos tehát az az EU-s megállapítás, miszerint: „Ha az invazív faj helyi kolóniáját nem észlelik és nem semmisítik meg rövid időn belül, helyi szinten fenntartható populációt hoz létre, amely azután új területekre terjed tovább.” A végeredmény az, hogy néhány év vagy évtized alatt a faj, miután sikerrel létrehozta a helyi kolóniát, több országban is elterjedhet, és kiirtása gyakorlatilag lehetetlenné válik.

A közlemény az idegenhonos, invazív fajok kezelésére egy nemzetközileg elfogadott „háromlépcsős hierarchikus megközelítést” javasol: az első a megelőzés – mint költséghatékony és környezetvédelmi szempontból is kedvezőbb megoldás. A második a már betelepült fajok esetében a „korai észlelés és a gyors kiirtás”. A harmadik „ha az invazív fajok már megtelepedtek és el is terjedtek, a hangsúlyt az ellenük való küzdelemre és/vagy elszigetelésükre kell helyezni”.

A bizottság javasolta egy átfogó uniós jogi eszköz megalkotását, amelynek végrehajtása során „a tagállamoknak, a legkülső európai régiókat is beleértve, az invazív fajokra vonatkozó ellenőrzéseket kellene végezniük a határokon, és információcserét kellene folytatniuk e fajokra vonatkozóan”.

A 2003-as berni egyezményben fogadták el az invazív fajokra vonatkozó európai stratégiát, a 2014. október 22-én Strasbourgban elfogadott 1143/2014 EU-s rendelettel pedig megszületett az átfogó jogi eszköz az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről, amely teljes egészében kötelező, és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban.

Ez a rendelet a 2. cikk alapján valamennyi idegenhonos inváziós fajra vonatkozik, a 7. cikk pedig kimondja, hogy az unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajokat tilos szándékosan az unió területére/területén behozni, tartani, tenyészteni, szállítani, forgalomba hozni, felhasználni, szaporítani környezetbe kibocsátani.

A veszélyes idegenhonos fajokat hivatalos EU-s lista tartalmazza, amelyet immár harmadszor – legutóbb 2022 júliusában – bővítettek. Ebben 41 növény- és 47 állatfaj található. Ma tehát kötelező az állat- és a növényútlevél, a szigorú egészségügyi előírások betartása és mindezek ellenőrzése. Nem véletlenül rendezett idén márciusban a 2024. évi első féléves EU-s elnökséget adó Belgium nemzetközi konferenciát az idegenhonos, inváziós fajok határellenőrzéséről!
Lassan elérkeztünk mondanivalóm lényegéhez: mindezek az EU-s jogszabályok, az elrendelt intézkedések az élővilág védelme érdekében születtek, s véleményem szerint a különböző társadalmi, szervezeti rendszerek, keretek között élő ember szintén az élővilág része!

Az emberi közösségek a növényekhez, állatokhoz hasonlóan hosszú évszázadok, évezredek alatt alkalmazkodtak a környezethez, amelyben élnek, amely érzékeny a külső hatásokra, ezért az adott emberi közösségek fennmaradása szempontjából is létfontosságúak mindazok az intézkedések, amelyeket az EU az ökoszisztéma, az ökológia, a gazdaság, az élővilág védelmében megalkotott.

Idézzük fel a különféle járványok, betegségek, kártevők mind gyakoribbá válását. A mai EU-s jogszabályok még egy macska (!) esetében is megkövetelik az útlevelet és az előírt egészségügyi vizsgálatok ellenőrzését, ugyanakkor az EU migránspolitikája tudomásul sem veszi a tudományosan megalkotott, EU-s jogszabályokban létező, kötelező élővilág-védelmi intézkedéseket.

Azért ajánlottam volna a magyar elnökségnek az idegenhonos, invazív fajok elleni tudatos védekezés témakörét, mert akkor nem egy rövid cikk keretében vonhattunk volna párhuzamot az ember és az élővilág többi szereplője közötti nyilvánvaló hasonlóságról, hanem a meglévő tudományos eredményeket, adatokat, az egyértelműen szükséges intézkedéseket szakemberek tucatjai fogalmazhatták volna meg az Európában élő emberi közösségek védelme érdekében, bizonyítva a magyar migránspolitika tudományos megalapozottságát és megkérdőjelezhetetlenségét.

A szerző borász, tájrendező mérnök