Akik a ceruza végét fogják
Az Európai Uniót Brüsszelben építették fel, s lehet, hogy Brüsszel miatt omlik is össze.
Az Európai Uniót Brüsszelben építették fel, s lehet, hogy Brüsszel miatt omlik is össze.

Völner Pál szerint az Európai Néppártot már alig lehet megkülönböztetni a baloldali pártcsaládoktól.

A Minority SafePack az őshonos nemzeti kisebbségeknek dobott volna mentőövet. Őket köpte most szembe az Európai Bizottság.

A nagy és tanulatlan szavazótábort a lelke mélyén csak az izgatja, ami a kocsmától a templomig terjed.

Jourová már a jövő év elején keményen dolgozni kezd Magyar- és Lengyelország megbüntetéséért.

Oltási kampány, jogállamiság, vétó – ismét a sajtó célkeresztjébe került Magyarország.

A Soros-féle beavatkozások gyakorlatának semmi köze a népakaraton nyugvó demokráciához.

Úgy látszik, Soros György idős korára kleptomániás, vagyis bocsánat, grafomániás lett.

Jourová elárulta politikai elfogultságát azzal, hogy Magyarországot „betegeskedő” demokráciának nevezte.

Brüsszelt láthatóan nem zavarja, hogy a Magyarországra szakosodott jajveszékelők rendre egyazon helyekről „tájékozódnak”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Dübörög a miniszterelnöki országjárás.

A kormány mindent megtesz, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború árát.

Az útfelújításokra fordított források drasztikus csökkentése miatt ma már akár több tízezer kátyú is nehezíti az autósok mindennapjait Budapesten.

A magyar rezsicsökkentés az atomenergiára, a hosszú távú földgázbeszerzésre és a rezsivédelmi alap működtetésére épül.

Rutte további forrásokat keres Ukrajna támogatásához.

Évi 1,5 milliárd euróra is növekedhet Írország migrációs kiadása.

A politikus elhatárolódik az Európai Néppárttól, majd a választás után egyenesen Ursula von der Leyenhez siet.

Súlyos fenyegetéssé válhat az elszabaduló mesterséges intelligencia is a nukleáris eszkaláció veszélye mellett.

Másfél hónap múlva létfontosságú mérkőzés vár Mircea Lucescu csapatára.

Az érintett cég megtette az intézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.