Félmilliós vérdíjat tűztek ki egy állatkínzóra, aki szöges virslivel végez a kutyákkal
A helyiek összefogtak.
A helyiek összefogtak.
A hatóságok szerint szuperintelligens az elkövető, vigyázni kell vele.
A Hamász nyíltan célba vette a Gázai Humanitárius Alapítványt és azokat, akik velük dolgoznak.
Ryan Wedding a Kolumbiából érkező kábítószer Kanadába való szállítását felügyelő bűnözői csoport főnökeként az észak-amerikai kontinens egyik legjobban keresett bűnözője.
Hiába tudták, hogy nem zsidó, hidegvérrel kivégezték a beduin férfit.
Az antifa terrorbrigád, a Hammerbande hírhedt tagja különösen veszélyes a német nemzetbiztonság számára.
A rendőrség kétmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki egy embercsempészért cserébe, aki mellesleg rendőrként dolgozott.
Fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, így évekig bujkálnia kellett.
Az indiai származású írót a beszámolók szerint tíz-tizenöt késszúrás érte egy New York-i pódiumbeszélgetésen.
Tízmillió dollár jár annak, aki információval tud szolgálni a terrorvezérről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.