A WHO szerint nem fenyeget majomhimlő-világjárvány
Májusban több mint háromszáz majomhimlős fertőzöttet jelentettek, többségében Európából.
Májusban több mint háromszáz majomhimlős fertőzöttet jelentettek, többségében Európából.

Az emberek szeretnék bepótolni a világjárvány során elmaradt programokat, és elmenekülni a nehézségek elől.

A kormány célja az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése.

A brit kompvállalat alulfizetett migráns munkavállalókkal helyettesíti nyolcszáz kirúgott brit alkalmazottját.

Kásler Miklós elmondta: elsősorban a legveszélyeztetettebbeket várják oltásra.

Magyarországnak az idősek támogatásában is előre kell mennie, nem hátra – hívta fel rá a figyelmet Zsigó Róbert.

Kutatások bizonyítják, hogy az acetilcisztein növeli a szervezet antioxidáns kapacitását, ezáltal óvja a tüdősejteket.

Az Európai bizottság jogot sért, diszkriminatív szabotázsakciót követ el, s nyíltan nagypolitikai játszmát folytat.

Szabadulásuk után tizenöt évig figyelnék meg a pedofilokat Belgiumban.

Az Eb-t a Magyar Kézilabda-szövetség az EHF előírásainak maradéktalan betartásával, velük közösen szervezi.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.

A miniszterelnök reggeli interjúját Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont intézet kutatási igazgatója, helyettes vezetője elemezte.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Ukrajna már 2027-ben EU-tag lehet.

Az akkreditációját visszavonták, és el kell hagynia az Oroszországi Föderáció területét.

Az Európa-bajnokság még januárban elrajtol Funchalban.

Elmondása szerinte nagyon élvezi a helyzetet.

A miniszterelnök fontos részleteket osztott meg a Harcosok Klubjában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.