Jobb, ha Merkel nem tér vissza
Valójában az egyetlen ok, amiért Angela Merkel 16 évig hatalmon maradt, az az volt, hogy álláspontjait a mindenkori közvélemény-kutatásokhoz igazította.
Valójában az egyetlen ok, amiért Angela Merkel 16 évig hatalmon maradt, az az volt, hogy álláspontjait a mindenkori közvélemény-kutatásokhoz igazította.

– Aki a magyar kormány idő előtti leváltását ígéri, az hazudik reggel, éjjel meg este – szólt oda Gyurcsánynak a Momentum EP-képviselője.

Pontosan még nem tudni, mikor játszhat újra, de az biztos, hogy maszkot kell viselnie a pályán.

Kalmár Zsolt mögött nehéz időszak áll, de sohasem gondolt arra, hogy felhagy a futballal.

A színészt hat évvel ezelőtti sztrókja után A játszma című film főszereplőjeként láthatjuk újra.

Novak Djokovics olyan eltökélten játszott az első fordulóban, mintha már döntőt vívna a Roland Garroson.

És régi filmek is visszatérnek, ahogy rozsdásodik az ég fölöttünk.

Tóth Attila két évvel ezelőtt agyvérzést kapott, de vasárnap ismét Jézust alakította Andrew Lloyd Webber legendás musicaljében.

Hetekig némán nyomta az ágyat Rácz Gergő, hiszen beszélnie sem volt szabad, de vasárnap végre eljött a visszatérés ideje.

2019-ben és tavaly is többen tértek haza, mint amennyien kivándoroltak – számolt be róla a politikus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És letartóztatás.

Lezárult a vizsgálat.

A négylábút búvártechnikával sikerült kihúzni a vízből.

Scherer Károlyt eltűntként tartják számon, de biztos, hogy meghalt.

Ha egy bábkormány kerül hatalomra, a magyarok pénze Ukrajnába fog kerülni.

Százezreknél nincs fűtés a sorozatos orosz támadások miatt.

Megszólalt Párizs.

The question is what will happen after April 12: will a national, sovereign government remain, or will Brussels place a puppet government on our necks, the Minister of Foreign Affairs and Trade posted on his social media page.

Szerdán 18 órakor rendezik az Egyiptom–Szenegál Afrika-kupa elődöntőt.

Előnye az átalakulásnak, hogy a holdingon belül a források könnyebben átcsoportosíthatók és optimalizálhatók belső hitelezéssel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.