Vége a kiváltságnak, nem ad többé vízumot a spanyol kormány a külföldi ingatlanbefektetőknek
Eltörlik az aranyvízumprogramot.
Eltörlik az aranyvízumprogramot.

Újabb kiskaput találtak a bűnözők az Egyesült Államok vízumrendszerében, amit kihasználva illegális migránsokat juttattak vízumhoz, ők maguk pedig többezer dollárt kerestek.

Welcome to Russia – mondta az orosz elnök a 2018-as vb-t köszöntő videóban. Most pedig könnyítene a nem baráti országok állampolgárainak beutazásán.

A bevándorlásért felelős miniszter nemrég közölte, hogy az antiszemitizmussal vádolt külföldi állampolgárok vízumának visszavonása már folyamatban van.

Noha Oroszország nagykövetségei egyre több vízumot adnak ki, az európai országok hatalmas bevételektől esnek el az orosz turisták hiánya miatt.

Nő a feszültség Belgrád és Pristina között a jövő heti brüsszeli párbeszéd előtt. Albin Kurti vízumkötelezettséggel sújtatná Szerbiát.

Amit a Biden-adminisztráció képvisel, az csak az egyik, a szélsőbalos Amerika hangja.

Két nap alatt gyakorlatilag elfogytak a vízumkérelem benyújtásához szükséges időpontok a budapesti amerikai nagykövetségen.

A Fidesz kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy nem lehet csodálkozni a Biden-adminisztráció nyomásgyakorlásán.

We have received a "respectful" request from the empire of ambassador Pressman.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.