Jövőre belépési engedély kell a jelenleg vízummentes országokból Nagy-Britanniába utazóknak is
Az engedélyért folyamodni online vagy okostelefonos alkalmazással lehet majd.
Az engedélyért folyamodni online vagy okostelefonos alkalmazással lehet majd.
Szűcs Valdó a fedett pályás Európa-bajnokságot kihagyja, a hazai vb-re készül.
Az új rendszer Oroszország mellett Belarusz, Örményország és Kirgizisztán állampolgáraira is érvényes.
A szigorított élelmiszer-biztonsági előírások miatt vették el a vízumát.
Az ukrajnai háború kirobbanása óta már így is drasztikusan visszaesett az orosz látogatók száma.
Franciaország „az emberiesség hiányával” vádolta meg Londont, Calais-ba már több mint száz menekültet küldtek vissza vízumhiány miatt.
A kivonulás után bosszút állhatnak a tálibok a nemzetközi erők helyi támogatóin.
Ha megválasztják köztársasági elnöknek, Le Pen először a bevándorlásról fog népszavazást tartani.
Magyar állampolgárok is amerikai ügyvédekhez fordultak az utazási nehézségek miatt.
Az Egyesült Államok több mint ezer vízumot vont vissza kínai állampolgároktól az idén – közölte az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője szerdán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A török vallási hatóság, a Diyanet öt éven át vizsgálatot folytatott Bécsben egyes adományokkal kapcsolatos visszaélésekről.
A januári telt házas jubileumi műsoruk után ismét klasszikus felállásban készülnek grandiózus show-ra a Budapest Parkban augusztus 15-én.
A legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást is nyújt.
A normálisan, konzervatívan, patriótán, hazafiasan gondolkodó, békepárti politikusokat megpróbálják lenyomni – fogalmazott Szijjártó Péter a Harcosok órájában.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
Nem kérdezhetett.
Érthető a helyiek felháborodása, hiszen Magyar Péter Erdélyt román földnek nevezte.
Matteo Salvini botrányosnak nevezte az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely korlátozza a határok ellenőrzésének, az embercsempészek elleni küzdelemnek, valamint a partraszállások korlátozásának lehetőségét és eltörli a nemzeti szabályozásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.