A járványhelyzetben is biztonságos az utazás a MÁV-val (X)
Az elmúlt években az elektronikus jegyértékesítési rendszere több mérföldkövet is elért, és a közlekedési versenytársai közül kiemelkedik az elérhető jegyvásárlási lehetőségek számában is.
Az elmúlt években az elektronikus jegyértékesítési rendszere több mérföldkövet is elért, és a közlekedési versenytársai közül kiemelkedik az elérhető jegyvásárlási lehetőségek számában is.

Az Európában a koronavírus miatt kialakult járványügyi és veszélyhelyzetre való tekintettel néhány határállomás kivételével szinte teljesen leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás – tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
Leállt a nemzetközi vasúti közlekedés a gyékényesi és a magyarbólyi határállomáson – közölte a MÁV.
A közkedvelt Freccia Rossa expressz óránként 298 kilométeres sebességgel haladt éppen Milánóból Bolognába. Miután kisiklott, nekiütközött egy vele egy irányban haladó tehervonatnak.
A feledékeny utasok által otthagyott tárgyakról nyilvántartást vezet a MÁV-Start, az adatbázisban jelenleg több mint harmincezer tétel található.

Tíz százalékkal csökkentette a távolsági vonatjegy forgalmi adóját a német kormány az év elején, eközben jelentősen növelik a nagy sebességű vasutak férőhelyeinek számát.

Óriási felháborodást váltottak ki a közösségi hálón kommentelők körében azok az amatőr videófelvételek, amelyeken három migráns zaklatja, és több alkalommal is ki akarja rabolni egy vonat utasait.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.