Vuhanban már ezrek buliztak
A város zenei fesztiváljára országszerte mindenfelől érkeztek – a résztvevők többsége maszk nélkül.
A város zenei fesztiváljára országszerte mindenfelől érkeztek – a résztvevők többsége maszk nélkül.

További vizsgálatot szorgalmaz a WHO főigazgatója a Covid–19-járvány vuhani kitörésével kapcsolatban.

Az Egészségügyi Világszervezet előzetes jelentése szerint állat terjeszthette embere az új koronavírust, kevéssel a 2019 decemberi első diagnosztizálása előtt.

Az Egészségügyi Világszervezet régóta várt vizsgálódása igyekszik választ adni a kórokozóval kapcsolatos legfőbb kérdésekre.

A nemzetközi szakértői gárda megpróbálja felderíteni a koronavírus eredetét.

A szakértők elmennek arra a vuhani piacra is, amelyet a járvány egyik legkorábbi gócának tartanak.

Egy évvel ezelőtt ezen a napon zárták le a koronavírus gócpontjának számító Vuhan városát.

Peking álláspontja jelenleg az, hogy a Covid–19 egyidejűleg az ország több régiójából indult útjára.

Az antitestvizsgálatokból utólag kiderült, hogy a fertőzöttek száma jóval magasabb volt a közölteknél.

Kiszivárogtatott bizalmas jelentés igazolja, hogy Kína eltitkolta a világ elől a fertőzési statisztikáit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar katolikus egyházfő szentelte fel a helyi családok adományaiból felújított belvárosi kálváriát Esztergomban

A főváros akár már az év végére fizetésképtelenné válhat.

Nem minden „garanciális”, amit annak hiszünk.

Az iskolai felvilágosítás és megelőzés csak másodlagos szempontnak tűnik.

Hangsúlyozzák, hogy a törvény nem az ő biztonságukat szolgálja, hanem a katonai és gazdasági érdekeket.

A közlekedés, az oktatás és a közigazgatás is érintett.

Caracas szerint az amerikai álláspont durva beavatkozás az ország szuverenitásába, és sérti a nemzetközi jog alapelveit.

Edzője is reagált a válogatott futballista szokatlan módon kapott piros lapjára.

Voltak, akik több mérkőzésen is szóhoz jutottak és bizonyítottak.

A MÁV ingyenes különvonatokat indított a gyulafehérvári román küldöttek számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.