Ez a harc egész társadalmat igényel
A WHO magyarországi irodájának vezetője szerint erre a járványra nehéz volt felkészülni.
A WHO magyarországi irodájának vezetője szerint erre a járványra nehéz volt felkészülni.
Washington „tanulmányozza” az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) nyújtott hozzájárulásának felfüggesztési lehetőségét – közölte az amerikai elnök a Fehér Házban kedden este, a koronavírus elleni intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szoká
Élesen bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) kedden egy Twitter-üzenetben Donald Trump amerikai elnök.
Az egészségügyi világnap alkalmából Kásler Miklós megköszönte az egészségügyi dolgozók elhivatott helytállását.
A legnagyobb veszélyben most a szövődménymentes, kezelt magas vérnyomásos betegek lennének?
Az Egészségügyi Világszervezet továbbra is azt javasolja az embereknek, hogy ne viseljenek maszkot, hacsak nem fertőzöttek, illetve nem ápolnak betegeket.
Továbbra is az otthonmaradással és a személyes érintkezések minimálisra csökkentésével tehetjük a legtöbbet azért, hogy ne kapjuk el, és ne is adjuk tovább az új koronavírust.
A WHO első bejelentése óta Magyarország időben lépett, ennek köszönhető, hogy az európai országokkal is összehasonlítva nálunk jóval laposabb a fertőzés görbéje.
A járvány kiindulópontjának számító Vuhanban, Kínában már kezdik feloldani a korlátozásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Izrael folytatni fogja a támadásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.