Wladár Sándor magabiztosan áll elébe a kihívásnak
Tisztújítást tart vasárnap a Magyar Úszószövetség, amelynek tétje, hogy ki kerül az elnöki posztra.
Tisztújítást tart vasárnap a Magyar Úszószövetség, amelynek tétje, hogy ki kerül az elnöki posztra.
Petrov Iván, a Győri Úszó Sportegyesület vezetőedzője jókora követ dobott az állóvízbe.
Hosszú távra szóló felhatalmazást kérnek, ezért szeptember 27-re tisztújító közgyűlést írtak ki.
Jó lehetőség a sportolóknak, hogy megméressék magukat és megmutassák, hol tartanak a felkészülésben.
Az elnök szerint várhatóan novemberben határozzák meg hivatalosan az új dátumot.
Wladár Sándor attól tart, hogy a koronavírus-járvány évekkel visszavetheti az úszósportot.
Szabó Tünde államtitkár elmondta, hogy kiemelten fontos a magyar úszósport jövője.
Megkapta az engedélyt a magyar úszóválogatott Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.
Az úszóválogatott tagjainak koronavírus-tesztje most már negatív, valamennyien meggyógyultak.
Holnap megkezdődik a FINA Világkupa budapesti versenye, amelyen a magyar úszósport színe-java is indul: többek között Hosszú Katinka, Milák Kristóf, Kapás Boglárka, a három kvangdzsui világbajnokunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nürnbergi Mertel Italo Carsnál a gyanú szerint több mint százmillió eurós kárt okoztak.
A spanyol szakember a klubvilágbajnoki elődöntő előtt elemezte a PSG sikereit.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
According to the President of Hungary, such a thing cannot happen in Europe, as it completely contradicts all human values.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
A 16-29 éves korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak semmilyen védelmi programot.
Marco Rubio külügyminiszter az X-oldalán tett közzé bejegyzést a vízumkorlátozásokról.
Csaknem félszáz beruházás több mint 95 milliárd forintnyi támogatást kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.