Nem kapott pénzt kábítószerre, megverte a szüleit, és a házukat is fel akarta gyújtani
Lopott is tőlük.
Lopott is tőlük.

Míg Bill Clintont kimosdatta a baráti sajtó, addig a gyakornoklány nemi élete vezető téma lett.

Miként hatnak a Z generációra a hangulatjelek?

Kiszolgáltatott, fiatal nőkre és kisgyermekes anyákra utaznak.

Egy 27 évvel ezelőtti ügy miatt jelentős kártérítést kell fizetnie a volt amerikai elnöknek.

A kommentelés átment személyeskedésbe, ekkor írta az Úgytudjuk.hu főszerkesztője Horváth Gábornak az üzenetet.

Gyuricza László rendőri és polgárőri kísérettel kereste fel Kerepesen a problémás személyeket.

Monica Semedót már másodjára szankcionálják, korábban agresszív bánásmód, megfélemlítés miatt indult ellene eljárás.

Nyilas Gergelyt jogerősen elítélte a bíróság, mert kirgiz menekültnek adta ki magát, és okiratot hamisított, megtévesztve a hatóságokat.

A felfüggesztett diák szerint két nem van, a férfi és a nő, így szerinte nem használhatják transzneműek a női mosdót.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

Arne Slot csapata szombaton többek között a magyar középpályás kihagyott büntetőjéért is súlyos árat fizetett.

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.