Október 23-án Zalaegerszegen mond beszédet Orbán Viktor
A miniszterelnök a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont új épületének átadásán szólal fel.
A miniszterelnök a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont új épületének átadásán szólal fel.
Debrecenben a segélyalapból adnak támogatást, Győrben LED-csereprogramot indítottak.
A felcsútiak így már hét meccs óta veretlenek, és felzárkóztak a tabella negyedik helyére.
Csúnya vereségbe futott bele hazai pályán a Mezőkövesd, 5-0-ra intézte el a gárdát a Zalaegerszeg.
Kiszakadt a gólzsák Zalaegerszegen, a házigazda 4-2-re verte a továbbra is nyeretlen Debrecent.
A Zalaegerszeg és a Kisvárda meccsén három tizenegyest is ítélt a játékvezető, a vendégek nyertek.
Milos Kruscsics a ZTE elleni pontszerzés után nagyon hiányol a csapatából egy igazi befejező csatárt.
A lilák a második félidőt emberelőnyben játszották, és úgy tűnt, nem tudnak kifogni a ZTE kapusán.
Az egerszegiek roppant bátran futballozva győzték le a helyzeteit kihagyó Bp. Honvédot.
A megyeszékhely az ipari, közlekedési és védelmi fejlesztés egyik európai központjává válhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre elterjedtebb ez a súlyos betegség.
Már több mint tízezren aláírták a Nem a mi háborúnk petíciót.
Vörös Imre szerint a bulvárhíreket fogyasztó vidékiek miatt nem lehet népszavazást tartani Magyarországon.
A tűzoltók hab- és vízágyúkkal oltják a tüzet.
Az új hidegháború már titkos és infrastruktúraellenes műveletekben is zajlik.
Miközben a francia politika az Oroszország elleni szankciók zászlóvivője, az orosz piac továbbra is fontos partnere a francia filmiparnak. 2024-ben 73 francia film került bemutatásra Oroszországban.
Bulgária hétfőn jelezte: kérésre engedélyezné Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy átrepüljön légterén a tervezett budapesti csúcstalálkozóra.
A Premier League címvédője egymás után négy vereséget szenvedett, s ez rengeteg kérdést vet fel.
A magyarok leginkább Budapestre, Egerbe és Gyulára utaznak.
Keller András értékelte lapunknak a Bartók-ünnepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.