Titokban, hazaszeretetből
Hírt akartunk adni arról, hogy a nagygyűlés elfogadta az MDF programját.
Hírt akartunk adni arról, hogy a nagygyűlés elfogadta az MDF programját.

Szelmenc egy kis magyar falu, amit a kellős közepén vágott ketté szigorúan őrzött határral a Szovjetunió a világháború után.

Az október 28-án elhunyt író, költő, újságírót november 26-án helyezik végső nyugalomra Budapesten.

Zelei Miklós 72 éves korában elhunyt író, költő, újságíró gondolatai.

Zelei Miklós azon írók közé tartozott, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy ne csak papoljanak valamit a világról, hanem cselekedjenek is.

Hosszan tartó, súlyos betegség után. A kettézárt falu írója 72 éves volt.

Zelei Miklós A kettézárt falu című könyvéből írt színdarabját egy csehországi színházi fesztiválon mutatják be.

Magyar sors egy diplomata szemével.

Zelei Miklós a Gyilkos idők című új regényében a Kádár-kori abortuszokról is ír. Szerinte „akkor a legtermészetesebb gesztusnak tűnt, hogy ha megfogan a magzat, akkor elmész és elveteted”.

Zelei Miklós Gyilkos idők című új – nem könnyű – regényében nemzedékek sorsát vetíti egymásra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.

Turi Attila a makoveczi örökségről és őseink szellemiségének továbbviteléről.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.