Megkezdődött egy antiszemita jellegű gyilkosság pere Párizsban
Emmanuel Macron francia elnök szerint a 85 éves Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.
Emmanuel Macron francia elnök szerint a 85 éves Mireille Knollt azért ölték meg, mert zsidó volt.

„A jogfosztás, megaláztatás és szülőföldről való elűzetés a mai napig lezáratlan történet az emlékezetünkben.”

Egy nigériai prostituáltról neveznek el utcát Brüsszelben; Spanyolország élen jár az LMBTQ-közösség elfogadásában.

Egy névnapi bulira hivatkozva mentették ki magukat a baloldali politikusok.

Hetven évig harcoltak érte, most megkapták.

Felix Klein kormánybiztos szerint a tüntetéseken nem szabadna viselni a holokauszt szimbólumát.

A túlzsúfoltság miatt uralkodott el a káosz, habár a hatóságok nem engedélyeztek ennyi résztvevőt.

Húsz éve tartják meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját.

A szövetségi statisztikák szerint soha nem fordult elő annyi antiszemita incidens Németországban, mint a tavalyi évben.

Láthatóan mindezt büntetlenül tehetik, ugyanis a közösségi oldal – eddig legalábbis – nem törölte a profiljukat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Várják a jelentkezéseket a helyi választási irodák az április 12-i országgyűlési választás szavazatszámláló bizottságaiba.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.

Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.