Debreceni örömünnep: hétgólos rangadót nyert a Loki az utolsó percben, feljött a kiesőzónából
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.

Újra öt magyar futballista kezdett a Ferencvárosban.

Volt játékosuk két góllal szomorította el a lila-fehéreket.

Két vereséggel kezdték az évet a felcsútiak, a ZTE-nek még egy óriási ziccer kihagyása is belefért.

A ZTE elnöke, Végh Gábor ultimátumot adott a csapat dühös szurkolóinak.

Csoboth Kevin gyors találata után a lila-fehérek otthon tartották a három pontot a ZTE ellen az NB I-ben.

Egy svéd rendszámú Porschét vezetett Abdullah Talal Hameed, akit horvát klubja nagy erőkkel keres.

A ZTE simán, a Kecskemét szűken esett ki a nemzetközi kupából, de egyik helyen sincs drámai hangulat.

Koplárovics Béla se gondolta volna, milyen sorozat veszi kezdetét a gólja után.

A ZTE csaknem az utolsó pillanatig reménykedhetett a döntetlenben, a hosszabbításban kapott ki 1-0-ra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.