Moszkva: Provokatív, hogy Varsó nem engedi Lavrovot az EBESZ ülésére
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet december elején, a lengyelországi Lódzban tartja a következő ülését.
A szervezetnek Oroszország is tagja, Hszi Csin-ping kínai elnök tartózkodott attól, hogy bírálja Moszkvát.
Rishi Sunak újabb katonai támogatást jelentett be: légvédelmi eszközökkel látják el Ukrajnát.
Andrij Melnyik a háború kitörése óta diplomatáktól szokatlan stílusban támadja a német kormányt.
„Az USA nem tud engedni a Kínával való versengéséből” – fogalmazott Demkó Attila, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.
Állítólag az esetekről videófelvétel is készült, amit elküldtek nemzetközi szervezeteknek.
Az elmúlt időszakban legalább négyszáz feltételezett orosz kémet utasítottak ki Európából.
– Moszkva az ukrán energia-infrastruktúra támadásával nyomás alá kívánja helyezni Kijevet – mondta lapunknak Stepper Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.
Az ukrán elnök beszédében G19-nek nevezte a csúcsértekezletet, jelezve, hogy szerinte a G20-országcsoportban nincs helye Oroszországnak.
Az ukrajnai háborúról tárgyalt egymással a CIA és az orosz hírszerző szolgálat vezetője.
Ukrán külügyi szóvivő: Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy feltételeket szabjon.
– Haladunk tovább. Készek vagyunk a békére, békére az egész ország számára – mondta az ukrán elnök.
Josep Borrell szerint fordulópontot jelenthet a háború állásában Herszon visszafoglalása.
Evakuálásra szólították fel a megszállás alól felszabadított települések lakóit.
Az ukrán ellentámadás vagy a béketárgyalások előtt nyitja meg az utat a fordulat?
Brutális videó kering az orosz–ukrán háborúval foglalkozó Telegram-csatornákon.
Az ukrán elnök elmondása szerint az orosz erők kivonulásuk előtt elpusztították a herszoni kritikus infrastruktúrát.
Az amerikai külügyminiszter elmondta, a tél közeledtével Washington töretlenül segíti Ukrajnát.
Az ukrán külügyminiszter jelképes békeszerződést írt alá a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével.
Kijevi vélemények szerint a katonai vezetés heteken keresztül tervezte a megyeszékhely felszabadítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.