Moszkva felfüggeszti a hajóforgalmat a gabona szállítására kijelölt folyosón
Oroszország az ukrán fegyveres erők harci műveleteinek befejezését követeli.
Oroszország a hétvégén közölte, hogy határozatlan időre felfüggeszti közreműködését az egyezségben.
Önérzetes választ adott Artis Pabriks védelmi miniszternek Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
Az orosz külügyminiszter közölte, az Egyesült Államok és a NATO katonai vereséget akar mérni Oroszországra.
Moszkva szombaton jelentette be döntését a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadásra hivatkozva.
A perzsa ország bár jó kapcsolatokat ápol Moszkvával, nem akar közvetlenül részt venni a háborúban.
„Csehországban már minden határon túlment a gyűlöletkeltés Oroszország ellen” – reagált az orosz sajtó.
Bár a Nyugat kiábrándult az oroszokból, addig a világ más részein ez koránt sincs így.
Az orosz elnök szerint az USA-nak és szövetségeseinek végül tárgyalniuk kell Oroszországgal.
Provokációnak nevezik, hogy ilyen műholdakat használnak Ukrajna támogatására.
Ferenc pápa, Zelenszkij és Putyin részvételével rendeznének kerekasztal-tárgyalást.
Az ukrán elnök egy berlini konferencián szólalt fel videókapcsolaton keresztül.
Igor Kirillov orosz hadvezető szerint Ukrajna az Egyesült Királyságtól szerzi a nukleáris technológiát.
Kirilo Budanov hírszerzési vezető szerint Oroszország a terror eszközeivel él.
A Sárkány művelet keretében tíz ilyen konvojt indítanak útnak.
Mohammed Bagerit beutazási tilalommal és vagyonbefagyasztással sújtották a nyugati államok.
Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kész segítséget nyújtani.
Drónokkal, tüzérségi fegyverekkel, rakétákkal támad Oroszország.
Oroszország úgy tűnik, egyre jobban tart a háború eszkalációjától.
Kurszk mellett Belgorod megyében is kiépül a védelmi vonal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.