Több mint 11 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap
A beléptetettek közül a rendőrség 314 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Újabb döbbenetes felvételeket osztottak meg a háborús övezetből.
Zelenszkij azzal vádolja Macront, hogy engedményeket tenne Oroszországnak, Párizs cáfol.
Több évtizedes semlegességi politikájával szakított a szociáldemokrata párt.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár elmondta, hogy a szövetség felgyorsítaná a ratifikációs eljárást a két ország esetében.
Immár ötödik napja folyamatosan meghaladja a hazatérők száma az országból elmenekülőkét.
A brit hírszerzés szerint a Krím félsziget hovatartozásáról szóló referendumhoz hasonlóan a mostani szavazás sem lesz tiszta.
Az ukrán elnök gratulált a nyerteseknek, szerinte Ukrajna hamarosan a harcmezőkön is győzelmet arat az ellenség felett.
A jelentés szerint az invázió kezdetén bevetett harcoló szárazföldi kontingens egyharmadát elveszíthette Oroszország.
Ezt a finn miniszterelnök és az államfő is megerősítette, a parlamentnek még jóvá kell hagynia a lépést.
Az ukrán védelmi miniszter szerint Ukrajna a háború új, hosszú távú szakaszába lépett.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a józan ész hangja szerencsére elég erős a szövetségben.
Harkiv történelmi központja mára romokban áll.
Wali a „hős” mesterlövész elárulta, hogy összesen kétszer lőtt a harcok során, akkor is inkább figyelmeztető jelleggel.
Az Ukrán nép szabadságának emlékművévé nevezték át a Népek barátsága szovjet emlékművet.
Az Osztrák Szabadságpárt elnöke attól tart, az EU belerángatja a kontinenst a háborúba.
Az orosz elnök szerint hiba lenne, ha az észak-európai ország feladná semlegességét és a két ország kapcsolatának is ártana.
A brit miniszterelnök szerint az orosz elnök „katasztrofálisan elszámolta magát”.
A hét ország a Moszkva ellen bevezetett büntetőintézkedések szigorítását tervezi.
A német kancellár szerint az orosz invázió új életet lehelt a nyugati védelmi szövetségbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.