Ezüst árnyék suhan a kopott országúton

Az arisztokratikus márka első önhordó karosszériás típusát a legtöbb tulajdonos maga vezette, és megdöntötte a márka eladási rekordjait. Persze hagyományosan nem kötötték senki orrára, hány lóerős a motor, de nem is a száguldás volt a lényeg, hanem a lenyűgöző kényelem, a pazar anyagfelhasználás és kifinomultság. Mindez veteránként teljesen más ízt ad, mint a mai luxusautók hangulata, és nem is olyan megfizethetetlen, mint gondolnánk – írja az Origo.

Rolls-Royce Silver Shadow Forrás: Flickr

A Silver Shadow szögletesebb, könnyebb és gyorsabb volt elődjénél, a „fellegekben járó„ Silver Cloudnál, és technikailag is fejlettebb: ez a luxusmárka első önhordó karosszériás típusa. Új időszámítás indult ekkor a cégnél, kissé paradox módon megszületett a gazdagok népautója, ami persze csak házon belüli mércével tűnt tömegmodellnek. John P. Blatchley főtervezőnek – aki a Cloudot is jegyezte –, Bill Allen, Martin Bourne formatervezőknek és Harry Grylls főkonstruktőrnek tíz évébe került, míg összehozták ezt a modellt, tehát szó sincs olcsó tákolmányról, amit a divat szült.

Legendás V8-as motor és francia rugózás

Kezdetben a Silver Cloud második és harmadik sorozatának 6,2 literes, nagyjából 170 lóerős motorja került a gépházba (segédvázra téve), majd 1970-től jött a legendás – ma már a Bentleynél sem használt – 6,75 literes nyolchengeres. Lóerőben (amit még mindig diszkréten titkoltak, de körülbelül 190-ről beszélhetünk) nem volt jelentős gyarapodás, inkább a forgatónyomaték nőtt. Ehhez jól illett a General Motors új THM 400 háromfokozatú automata váltója, ami állta a newtonméterek támadását, és a brit márkánál újdonságnak számított a független felfüggesztés is.

Utóbbinál a Citroëntől megvásárolt magasnyomású hidropneumatikus szintszabályzó dolgozott, amellyel „közös háztartásban élt” a fékrendszer és a kormány szervo rásegítése is, de '69-től már csak a hátsó tengelyen használták a francia technikát.

Rolls-Royce Silver Shadow
Fotó: Flickr

A négyajtós limuzin megjelenése után hamarosan kétajtós kupéval és kabrióval bővült a kínálat, amiket később Corniche-ra kereszteltek, továbbá megérkezett a 102 mm-rel hosszabb tengelytávú LWB limuzin is. 1977-ben mutatták be a továbbfejlesztett S2-es változatot, átdolgozott első futóművel és kormányszerkezettel.

Ez vizuálisan az ütközőbabák nélküli, szögletesebb lökhárítókkal és a fényszórók alatti szellőzők eltűnésével mutatott különbséget. A Silver Shadow a márka máig legnépszerűbb és legnagyobb példányszámú modellje (több mint 29 ezer készült belőle), amivel a vékonyabb tárcájú vásárlók is státusszimbólumot vehettek maguknak. És ez nem jelentett presztízsromlást a Rolls-Royce-nak! Hosszú, másfél évtizedes modellciklust ért meg, sőt, a Corniche jó pár frissítéssel a kilencneves évek közepéig gyártásban maradt. Ugyanakkor a limuzinoktól '80-ban a Silver Spirit vette át a stafétát.

Nem megvásárolni drága, hanem fenntartani

Veteránként megfizethető áron (nagyjából 4-5 millió forinttól) hozzá lehet jutni egy-egy szép, igaz, rendszerint jobbkormányos példányhoz, de ne essünk eufóriába, mert bonyolult szerkezet, a javításához szakember kell, és az alkatrészek beszerzése is horrorisztikus összegeket emészthet fel. Szinte mindig van rajta „bütykölnivaló„, ugyanakkor lelkiismeretes gondozással, karbantartással és szeretgetéssel nagyon sok örömet tud okozni. Tesztautó gazdája szintén ezen a csapáson indult el, és ahogy a legtöbben, gyerekkorában ő is csak autós kártyákon, illetve filmekben látta.

Később sokat olvasott a modellről, lenyűgözte a különlegessége, az összeszerelési minősége, például olyan leírásokat talált, hogy amíg hétköznapi autónál valamit négy csavarral rögzítenek, azt a Rolls-Royce-nál tizenhattal. Amikor anyagi lehetősége adódott, elkezdett megfelelő példányt keresni.

Rolls-Royce Silver Shadow
Fotó: Flickr

Nagyjából tizenöt éve, itthoni hirdetésben találta az akkor Angliából behozott példányt, aminek magyar rendszáma sem volt. Megvette, hazavitte, aztán pár hétre letámasztotta a garázsban. Ekkor némiképp oszlani kezdett a rózsaszín köd, mert a kocsi láthatóan nem volt rózsás állapotban.

Már csak ilyen a szerelem, és bár az új gazda a látottaktól elszontyolodott, belevágott a javítások sorába. A sárvédők és küszöbök cserére szorultak, utána jöhetett a kéttónusú fényezés (az eredeti szín szimpla fehér volt), a motor és sebességváltó azonban érintetlen és kifogástalanul működik – igaz, a váltó picit szórja az olajat, ami típushiba. Az elektromos vezetékek közül rengeteget kellett újra húzni, ahogy az elöregedett –és boszorkányosan bonyolult – hidraulikus rendszert is muszáj volt sok pénzért teljesen felújítani, a futóműben pedig szilenteket és más alkatrészeket cseréltek.

Főúri berendezés és rengeteg extra

Sok szerelés több hullámban történt, mert evés közben jött meg a Silver Shadow étvágya: mindig bontáskor derült ki, hogy újabb és újabb dolgokra van szükség. Mindezekhez képest a beltér igazi felüdülés volt, mert teljesen eredeti, nem kellett hozzányúlni. Másfél év felújítás után a Rolls-Royce megfiatalodva, remek kondiban gurult ki a műhelyből, és veteránminősítést kapott.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!