A kiskereskedők közölték, hogy a vásárlók akciós árakkal már nem találkozhatnak, illetve a Coca-Cola márkái idén nyárra teljesen eltűnhetnek a polcaikról, ha gyártók nem találnak megoldást a maradás módjára.
Az Ocsakovo közlése szerint az orosz CoolCola „a kóla ikonikus ízét” idézi meg, illetve a márka narancsízű Fancy és a citromos, limeízű Street palackjaival a szintén már jól ismert Fanta és Sprite üdítőitalokat akarják helyettesíteni.
A cég azt ígéri, hogy a termékeik
tökéletesen oltják szomjat, és lehetővé teszik a felfrissülést is.
A Szovjetunióban 1978-ban alapított Ocsakovo nagyrészt hagyományos orosz italokat állít elő, mint például az erjesztett gabonaalapú kvaszt és az alacsony alkoholtartalmú mézes italt, a medovukhát.
A The Moscow Times cikke szerint a háborús konfliktus kirobbanása óta azonban nemcsak az Ocsakovo volt az egyetlen, amely megpróbált profitálni a Coca-Cola orosz piacról való kivonulásából.
Áprilisban egy Oroszországban működő távol-keleti italgyártó cég, a Slavda Group piacra dobta a Grink Cola nevű italát, hogy megpróbálja megszólítani a hazai fogyasztókat, majd májusban a korábban csak sörfőzéssel foglalkozó Sziktivkarpivo bejelentette a saját márkájú üdítőitalának, a Komi Colának az értékestését is.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!