Tisza István meg akart egyezni az erdélyi románokkal

Kiderül, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös akadályozta meg Tisza István miniszterelnök megegyezését az erdélyi román vezetőkkel az első világháború előtt. Horthy Miklós a Ludovika Akadémián az új tisztek avatásán arról beszél, hogy a közösség érdekében kifejtett munka a személyes és családi biztonságot is elősegíti. Nagy a felzúdulás a sajtóban, amiért a papírbeszerzés nehézségei miatt a lapok terjedelmét csökkentik. A miniszterelnök szerint a rendeletnek semmi köze a sajtószabadsághoz. Bethlen István a kormányzó kérését követően nyomorenyhítő felhívást tesz közzé, adakozásra kérve a tehetősebbeket. A kisantant vezetői meg akarják gátolni hazánk felvételét a Népszövetségbe.

A Ludovika Akadémia épülete  Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei

A Ludovika Akadémián végzett növendékek ünnepélyes felavatásán Horthy Miklós kormányzó mond beszédet az új hadnagyoknak, amelyet Az Est augusztus 22-én ad közre. „Esküt tettetek, hogy Magyarországot minden veszélyben megvéditek, érte nemcsak élni, de ha kell, meghalni is tudtok. […] Büszkén, szép reményekkel indultok neki az életnek és elvárom, hogy akkor se csüggedjetek, ha akadályok gördülnek útjaitokba és küzdenetek kell a cél elérésére. És ne csüggesszen benneteket a magatok és családotok miatti aggodalom sem, mert különös gondom lesz rá, hogy miként a világháború vitézei, úgy ti is elnyerjétek a magyar haza biztos jövőt nyújtó jutalmát, ha az ország újjáépítésénél tevékeny részt vesztek és ha érette áldozatot hoztok.” A kormányzó szerint a közösség érdekében kifejtett munka a személyes és családi biztonságot is elősegíti. „A magunk, családjaink, szeretteink létét, fönnmaradását, jövőjét csakis úgy biztosíthatjuk, ha elsősorban a köz fennmaradását, létét és jövőjét szolgáljuk. És ez minden magyar embernek legszentebb kötelessége és ebben a kötelességteljesítésben a honvédség tisztikarának a legszebb példával kell elöl járnia. Magyarországnak és a maroknyi honvédségnek olyan fiakra van szüksége, akik a megpróbáltatás nehéz napjaiban sem csüggednek, akik nem csak esküdni, de az esküt megtartani is tudják. A magyarok Istene úgy segéljen benneteket, hogy megtartjátok a szent esküt, a fogadalmat, amit most tettetek.” (A trianoni békediktátumban minimálisra csökkentették a honvédség létszámát ― a szerző.) 

Nagy a felzúdulás a sajtóban, a sajtószabadság megsértéseként érzékelik, amiért a költségvetési takarékosságra, magas papírárakra való hivatkozással korlátozzák a lapok terjedelmét, oldalszámát. A Házban is előkerül a téma, Rotherstein Mór szocialista képviselő interpellálja az ügyben a miniszterelnököt. A Pesti Hírlap tudósítása szerint többek közt azzal érvel: „A képviselők nem a napló, hanem a közvélemény számára beszélnek, a sajtó pedig ilyen terjedelem mellett nem tájékoztathatja a nagy nyilvánosságot.” A honatya kérte a rendelet hatályon kívül helyezését vagy végrehajtásának elhalasztását. Bethlen István úgy válaszolt: „Két körülmény tette szükségessé a rendelet kibocsátását: egyrészt a kereskedelmi mérleg, mert az 500 millió a múlt évre vonatkozik, ma 1500-2000 milliót tesz ki az újságpapír-behozatal. Másrészt az a körülmény, hogy ma nagyon nehéz, szinte lehetetlen papírt beszerezni. Nekünk beszerzési forrásunk Németország és Ausztria. Németország papírfölöslegét most Amerika foglalta le, s így a drága dollárral kell versenyre kelnünk. […] A sajtó érdeke is azt kívánta tehát, hogy a rendeletet kiadják. Ehhez a sajtószabadságnak semmi köze, írhatnak a lapok, ami nekik tetszik. Ami az újságírók és nyomdászok esetleges elbocsátását illeti, az olyan korlátolt terjedelemben válhatik valóvá, hogy a nagy szempont mellett szóba sem jöhet.” A Pesti Napló úgy kommentálja a választ, hogy a kormányfőt félrevezették, mert szerintük  a papír ára nem annyira magas, s a sajtónak nem ilyen nagy mértékű a papírszükséglete. 

A miniszterelnök reagál Horthy Miklós pár nappal azelőtt hozzá intézett kérésére és felhívást tesz közzé. Mint írja: „A kormányzó úr őfőméltóságának a nyomor enyhítésére felhívó nemes és bölcs szózata máris megmozdította a társadalom szívét. Legmagasabb helyek bőkezű példaadásának nyomán az adakozás széles körökben megindult.” Arra kéri az adakozókat, hogy addig is, amíg a gyűjtést országos méretekben megszervezik, adományaikat a belügyminiszterhez és a főispánokhoz juttassák el. Arra buzdít mindenkit, aki legelemibb megélhetésében segítségre nem szorul, hogy akár megszokott életmódjának némi  megszorításával is, de vegyen részt az akcióban, „mert ennek a mozgalomnak sikeréhez a magyar társadalom becsülete van kötve”. A társadalomnak ugyanazt az áldozatkészséget kell mutatnia, mint a háború alatti segélyezésben. Meggondolásra ajánlja, hogy „a tömegek enyhítetlen ínsége nem rejt kisebb veszedelmeket magában a társadalomra, a nemzetre, a hazára, mint a háború rémségei. Elhárításukra nemcsak az emberbaráti érzés, nemcsak a hazafias együvé tartozás követeli meg a legmesszebbmenő áldozatokat, hanem mindazoknak legközvetlenebb személyes és vagyoni érdeke, akiknek van vesztenivalójuk. Az államhatalom minden súlyával sem tarthatja fenn a rendet és békét, ha nem segítik a társadalomnak azon tagjai, akik rideg önzésükkel a felforgatás veszélyét önmaguk idéznék a fejükre.” 

A kisantant marienbadi tanácskozásáról tudósít a Budapesti Hírlap augusztus 22-től, ahol Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia politikai vezetői tárgyalnak lépéseik összehangolásáról, a szövetség szorosabbra kötéséről. Augusztus 23-án közlik: „Bécsi tudósítónk ma éjjel érkezett jelentése szerint a kisantant nem óhajtja Magyarországnak a Népszövetségbe való felvételét, és a marienbadi összejövetelt felhasználják arra, hogy minden részletében megtárgyalják, mi módon tehetnék lehetetlenné Magyarország esetleges felvételét. Szándékukat javaslat formájában terjesztenék elő még az új ülésszak megkezdése előtt.”