Károlyi Mihály folytatódó vagyonelkobzási perében a volt forradalmi miniszterelnök és köztársasági elnök védői egészen merész okfejtésekkel állnak elő. A június 19-i Magyarország például arról számol be, hogy szerintük „a fegyverletételi parancsot a minisztertanács adta ki, Károlyi csak hozzájárult ehhez a kormányzati tényhez.” Nagy Vince után a másik védő, Buza Barna ― a Károlyi-kabinet egykori igazságügy-minisztere ― szerint Károlyi „minden igyekezetével azon volt, hogy megvédje az ország területi épségét és ennek érdekében Ausztria és Németország érdekeit is hajlandó volt feláldozni. Aki ezek után is azt állítja, hogy Károlyi vagy pártja mindenáron való békekötésre törekedett, holott bizonyíték erre nincsen, az rágalmaz! Juhász Andor elnök ezért a kijelentéséért Buza Barnát rendre utasította és szünetet rendelt el.” Horváth Dénes a kincstár jogügyi igazgatóságának képviseletében „ismerteti a manifesztumot, amelyben a proletariátusnak adja át a hatalmat. Kifejti, hogy Károlyi úgyszólván a diktatúra végéig itthon maradt és csak akkor távozott külföldre, mikor a diktatúra napjai meg voltak számlálva. Külföldön sem szűnt meg politikai elveit hangoztatni és Magyarország sorsát befolyásolni törekedett.” A jogügyi igazgatóság munkatársa ismerteti azt a két levelet, amelyekben Károlyi a Benessel folytatott tárgyalásairól, majd arról ír, hogy szerinte visszatér a szociáldemokrata eszmények uralma. Támogatja azonban a vörös kommünt. „Egyetért a proletárdiktatúrával, csupán annak taktikáját és tempóját kifogásolja.” Nagy Vince védő azzal reflektál a vádakra, miszerint a vörös gróf tudatosan, megfontoltan adta át a hatalmat Kun Béláéknak, a kommunistáknak, hogy a népbiztos perben kihallgatott volt népbiztosok is azt vallották: Károlyi semmivel sem járult hozzá a diktatúra kikiáltásához. Úgy érvel: „A manifesztumot, amely Károlyi aláírásával jelent meg, nem Károlyi fogalmazta, s mikor azt neki aláírásra előterjesztették, ő az aláírást megtagadta és a manifesztumot visszautasította. Nevét egyszerűen odahamisították a manifesztum alá.” Több tanút is bejelent a védő ennek igazolására, ám a bíróság elnöke arra emlékezteti, hogy azt megelőzően még elismerték Károlyi szerzőségét. „Juhász Andor figyelmezteti Nagy Vincét, hogy a per előkészítő iratainak egyikében a védelem részletesen kifejtette, miért írta alá Károlyi ezt a proklamációt. Itt tehát ellentmondás mutatkozik a védelemben.” Buza Barna egy nehezen hihető, irreális részlettel igyekszik menteni a forradalmi miniszterelnököt, mivel kéri „Apponyi Albert gróf kihallgatását arra vonatkozólag, hogy Károlyi mindig elítélőleg nyilatkozott a proletárdiktatúráról.” Sőt, szerinte a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke bevonásával szembe akart szállni a kommunista vezetőkkel. „A diktatúra idején Stromfeld Aurél útján ellenforradalmat szervezett.” Arra a vádra, hogy a kommunista vezetők a börtönben nagy fokú szabadságot élveztek március 21. előtt, s onnan szervezhették, készíthették elő a tanácsköztársaság kikiáltását, egy szintén valószínűtlen védekezést adnak elő. Eszerint „letartóztatásuk után az orosz szovjetkormánytól szikratávirat érkezett, amelyben azzal fenyegetőztek, hogy az ott lévő magyar hadifoglyokon retorziót fognak alkalmazni és a foglyok hazatérését megakadályozzák.”
Közben Momcsilo Nincsics jugoszláv külügyminiszter állandóan visszatérő súlyos vádjai, rágalmai hazánk feltételezett agresszív szándékairól élénken foglalkoztatják a hazai közvéleményt, de visszhangjuk van a kisantant államaiban is. A Budapesti Hírlap június 12-én a Ceskoslovenská Republika cikkét szemlézi, amely arról ír: „Azok a vádak, amelyekkel Nincsics jugoszláv külügyminiszter Magyarországot illette, oly idősek, mint amilyen idős a mai Magyarország és a kisantant valamennyi külügyminiszterének az expozéjában múlhatatlanul megismétlődtek. Nincsics expozéjával egyidejűen a Felvidéken magyar kémkedő szervezeteket fedeztek fel. Ez elegendő bizonyíték Nincsics amaz állítására, hogy a kormány a trianoni szerződést csak időleges paktumnak tekinti, amely hamarosan eltávolítható lesz. […] A magyar politikusok inkább csak arra törekszenek, hogy minden el legyen rendezve arra az időre, amikor esetleg bekövetkezhetik az, amit ők felszabadításnak neveznek.” A prágai lap saját magukat és a kisantant országait demokratikusnak ítéli, Magyarországot viszont nem. „Magyarország ma két front ellen harcol: az utódállamok és a demokrácia ellen. A békeszerződések szorosan össze vannak nőve a demokráciával, ezért az új demokratikus államoknak szilárdan ki kell tartani Franciaország és a versailles-i szerződés mellett.”
Egy nap múlva Daruváry Géza külügyminiszter a T. Házban reagál a jugoszláv tárcavezető vádjaira. A Budapesti Hírlap értékelése: „Nincsics szerb külügyminiszter minapi támadása Magyarország ellen annyira igazságtalan volt és oly nagy károkat okozhat nekünk külföldön, hogy nem lehetett szó nélkül hagyni. […] Daruváry imponáló higgadtsága remélhetően kitűnő ellenszere lesz Nincsics feneketlen gyűlölködésének. Akárhogy erőlködik Nincsics és többi társa a magyarellenes kampányban, a magyar kormányt nem téríti el a béke keresésétől és szolgálatától.” A lap szerint külügyminiszterünk beszédét Európa-szerte olvasni fogják, „ebből, valamint a magyar kormány eddigi lépéséiből nyilvánvaló, hogy állhatatosan törekszünk a jószomszédi viszonyra úgy politikai, mint gazdasági téren. A nagyhatalmak előtt ez a törekvés már nem szorul bizonyításra és el fog érkezni az idő, amikor a kisantant konok tagadása is véget ér, s kénytelen lesz abbahagyni elbizakodott politikai koncepcióit.”
Daruváry Géza beszédében, azaz gróf Hoyos Miksa interpellációjára adott válaszában meglepetésének ad hangot az ellenséges hangvétel miatt, mivel a magyar kormány mindent megtett a jó viszony kialakításáért a szerb-horvát-szlovén királysággal. Többek között „felajánlottuk ismételten, hogy a köztünk lévő gazdasági viszonyokat szerződésileg rendezzük és ezen messze túlmenően még azt az óhajunkat is kifejeztük, hogy minden kérdést, amely a két állam közt fennforoghat, szintén szerződésben szabályozzunk. Bár ezt az óhajtásunkat többször ismételtük és megsürgettük, még odáig sem tudtunk eljutni, hogy bármely irányban csak tárgyalásokat is kezdhettünk volna.” A miniszter szerint meglepő mindezek miatt, „hogy közeledési kísérleteinknek szerb-horvát-szlovén részről való visszautasítása vagy meghiúsítása után onnan ilyen ellenséges hangokat hallunk”. Daruváry egyetlen pszichológiai magyarázatot tud elképzelni erre a magatartásra, amit egy római történetíró úgy írt le: „Humanum est odisse, quem laesimus. Emberi tulajdonság gyűlölni azt, akit megbántottunk.” Azokra a vádakra, amelyek szerint „nálunk nem a jog és törvény, hanem önkény uralkodik és hogy itt még az idegeneknek a személyi biztonsága sincs biztosítva”, nem is kíván részletesen válaszolni. Nem tartja szükségesnek, „hiszen az európai közvélemény tudja, hogy nálunk, mint régi kultúrállamban, a viszonyok olyanok, hogy bármely a nyugat-európai civilizáció körébe tartozó állammal fölvehetjük az összehasonlítást. A magam részéről csak azt kívánnám a magunk érdekében is, hogy bár ugyanezt lehetne mondani az összes szomszédos államról. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és baloldalon.)” Daruváry leszögezi: nem engedik eltéríteni magukat a békés konszolidáció politikájától és továbbra is keresik a közeledést a szomszéd államokkal. Hangsúlyozza azonban: „Másrészt pedig éppen a közép-európai konszolidáció érdekében a magunk részéről kívánjuk azt, hogy a szerződéses kötelezettségeket, különösen a kisebbségi védelem terén a szomszédainkkal szemben is teljesítsük.” A lap megjegyzi: a beszéd közben csupán „egy szocialista és egy pacifista közbeszóló próbálkozott megrontani a külpolitikai összhangot, de rajtavesztettek. Az egész Ház lezúgta őket.” Majd közlik: „Hoyos Miksa gróf és a szocialisták kivételével az egész Ház tudomásul vette a választ.”
A magyar kormány jegyzékkel fordult a jóvátételi bizottságban képviselt valamennyi államhoz ― hozzák le a lapok június 15-én az MTI-hez eljuttatott közleményt. Eszerint a grémium nem ellenezte ugyan a trianoni békében az állami jövedelmeinkre megállapított zálogjog időleges felfüggesztését, ám „hozzájárulását olyan feltételektől tette függővé, amelyek pénzügyi körök […] szerint, a tervbe vett nemzetközi kölcsön felvételét az adott helyzetben nem tennék lehetővé.” A Bethlen-kormány ezért a testületben képviselt összes államhoz azonos szövegű jegyzéket intézett, amelyben „utalással a fenti körülményre és Magyarország súlyos súlyos pénzügyi helyzetére arra kéri a szövetséges hatalmakat, hogy hassanak oda, hogy a jóvátételi bizottság fent említett határozatát […] olyképpen módosítsa, hogy Magyarországnak lehetővé tétessék a számára szükséges kölcsönök mielőbbi felvétele.” A Pesti Napló értesülése szerint a kabinet abban bízik, hogy „azok a nagyhatalmak, Anglia és Olaszország, melyek eddig is messzebbmenő jóindulatot tanúsítottak külföldi kölcsönnel való megsegítésünkre, […] Franciaországot is arra a jobb belátásra fogják bírni, hogy ebből a megkötött helyzetből kimentsen bennünket és megadja gyakorlati lehetőségét annak, amitől elvileg ő maga sem zárkózott el.”
