Általános alaptételem: normális helyzetben a hazaáruló politikusokat bukott politikusoknak nevezzük, és onnantól kezdve a közvélemény megvetéssel gondol rájuk.
Két kérdés van: hol kezdődik a hazaárulás, és normális helyzetről beszélhetünk-e jelenleg a magyar politikai életben?
Az első kérdést néhányszor már magam is körbejártam, és a válasz természetesen nem könnyű.
Egy dolog azonban biztos: Donáth Anna önmagában háromszor bukott le.
Először, amikor kiderült egy belső videófelvételből, hogy Donáth hazudott, ugyanis míg a Varga Judittal folytatott nyílt vitája során tagadta, hogy Věra Jourova uniós biztos asszonnyal egyeztetett volna a jogállamisági jelentés kapcsán, addig a videón nagy büszkeséggel meséli, hogy háromnaponta egyeztetett Jourovával, sőt, már a Sargentini-utód Gwendoline Delbos képviselő asszonnyal is hasonlóan szoros kapcsolata várható.
Ez a hazugság önmagában elég lett volna ahhoz, hogy kijelentsük, Donáth bukott politikus.
Másodszor az is kiderült egy másik felvételből, hogy tudatosan terjesztettek hazugságot a magyar vészhelyzet-törvényről, s ezt a hazugságot a liberális világháló azonnal átvette, egészen a „egekig”, vagyis a demokrata, liberális hátterű CNN-riporter Christiane Amanpourig.
Harmadszor pedig Cseh Katalin elvtársnővel kerültek értelmezési zűrzavarba, hiszen amíg a kissé túlzottan lelkes Cseh Katalin arról győzködte uniós társait, hogy az Orbán-kormány jogállamiságügyben átlépte a vörös vonalat, addig Donáth egy újabb „igazságbeszéd” pillanatában elmondta, hogy az Orbán-kormány nem lépte át a vörös vonalat.
Három a – nem a magyar igazság, hanem – a Donáth-féle hazugság, mondhatnánk. És jöhetne a konklúzió: Donáth ezek után eltűnik a színről sietve (Cseh Katalinnal karöltve).
Mi a hazaárulás? A Büntető Törvénykönyv 2012. évi C. paragrafusa így rendelkezik erről: „Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.