Tudják mi, pontosabban ki jutott eszembe Hiesz György és László Imre baloldali polgármesterekről, akik hatalmukkal visszaélve, jogosulatlan előnyöket szerezve oltatták be magukat?
Nem más, mint Arisztotelész görög filozófus.
Talán elsőre ez meglepőnek tűnik, másodikra azonban már nem lesz az.
Arisztotelész ugyanis a Politika című művében az államformákat vette sorra, s alapvetően három helyes, jó és három helytelen, rossz államformát különböztetett meg egymástól. A három helyes államforma nála a királyság, az arisztokrácia, vagyis a kevés kiválasztott uralma, illetve a politeia, a cenzusra alapított köztársaság, amelyben a sokaság gyakorolja a hatalmat. De a lényeg, amiért „helyesek” ezek az államformák az, hogy akár a király, akár a kiválasztott kevesek, akár a sokaság kormányoz, mindegyik esetben a közjó érdekében teszi azt. Ezzel szemben a türannisz elfajulása a királyságnak, az oligarchia elfajulása az arisztokráciának, illetve a demokrácia elfajulása a politeiának, mert ezekben az esetekben az egyén, a kevesek, illetve a sokaság nem a közjót követi, hanem a saját magánérdekei mentén visszaél a hatalmával.
Arisztotelész szerint tehát
nem az állam formája a meghatározó, hanem az, hogy a hatalmat gyakorlók a közjó, s nem a magáncélok érdekében kormányozzanak.
Fordítsuk át ezt a mai magyar politikai állapotokra és a mai fogalmainkra – tehát ne politeiá-ról, hanem demokráciáról, mint elvileg „helyes” államformáról beszéljünk -, s állapítsuk meg: a demokrácia akkor működik helyesen és jól, ha a politikusok a közjóért, az emberek, a „sokaság” jólétéért dolgoznak, s nem pedig a magánérdekeiket követik. Ez lenne a demokrácia legelső normája, s a demokrata politikusok megfelelnek ennek a normának – járvány, pandémia idején különösen.
Hiesz György és László Imre esete viszont látványosan bizonyítja, hogy a baloldal számára a „magánjó” még a legnagyobb, közösségi veszélyhelyzet idején is elsőbbséget élvez a közjóval és a közérdekkel szemben.
A balliberális oldal demokrata ellenzéknek nevezi magát – csak éppen a demokraták hiányoznak a soraikból.
Ráadásul lebukásuk után is szánalmasan és hiteltelenül magyarázkodnak; a legviccesebben Hiesz György fogalmazott, aki azt állította, hogy a jogosulatlan beoltatása miatt „politikai okokból” támadja az ellenzék. Hiesz úr, ha kiderülne önről, hogy mondjuk naponta veri a feleségét vagy mondjuk csempészet miatt lebukna – ezek csak fiktív példák természetesen –, akkor is azt mondaná, hogy emiatt pusztán politikai okokból támadják önt? A „szimplán” erkölcsi és normatív szempont fel sem merülne önben?
