A szocialisták is választhattak volna vendéget, olyat, aki a magyar választópolgárok egy része számára szimpatikus, sikeres, megnyerő – tán még a nemzeti–konzervatív oldalon is. Igaz, mostanában kevés szociáldemokrata párt ad miniszterelnököt Európában, de ellenzékben lévő pártelnökök is szóba jöhettek volna Spanyolországtól Németországon át Bulgáriáig. Szóval sok mindenkit meghívhattak volna, ám a Magyar Szocialista Párt végül „jó érzékkel” úgy döntött, hogy Victor Pontát, a román baloldal miniszterelnökét hívja meg Budapestre március 9-ére.
Pont a Pontát!
Ez telitalálat. Legfeljebb egyet sajnálunk: hogy nem hívta meg vele együtt Robert Ficót is, a szlovák miniszterelnököt. Így lett volna teljes a kép!
Ki kell jelentenünk: az a párt, amelyik úgy tartja helyesnek, hogy éppen a magyarellenes megnyilvánulásairól és lépéseiről elhíresült román miniszterelnököt hívja meg egy, a párt számára fontos és kiemelt eseményre, annak az ország- és világlátásával, valamint erkölcsi beállítottságával meglehetősen nagy baj van.
Ponta a magyarok és Magyarország iránti „szeretetének” már számos jelét adta. A tavalyi választási kampányban azzal szította a magyarellenes érzelmeket , hogy fellépett a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karával szemben, s nem kis részben ennek köszönhette maga és pártja a választási győzelmét. Ígéretét be is váltotta: megszüntette a magyar kart. Túl ezen, kormányra kerülve kizárólag nemzetiségi alapon elküldte az erdélyi magyar prefektusokat és alprefektusokat, jelenleg küzd a székely zászló ellen, valamint a fejlesztési régiók átalakításával szét akarja szakítani a tömbmagyar székely területeket. Emellett olyan választási törvényt dolgozott ki, amely a magyar parlamenti képviseletet gyengítette volna, s ez csak azért nem lépett életbe, mert az alkotmánybíróságuk alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényt.
Lehet persze, hogy Ponta nem zsigeri magyargyűlölő, pusztán cinikus hatalomtechnikus, aki tudatosan rájátszik a romániai magyarellenes indulatokra, de ha így van, az talán még visszataszítóbb.
Most végképp kiderült: Mesterházy Attila kolozsvári „kanosszajárása”, az erdélyi magyarok megkövetése 2004. december 5-éért őszintétlen lépés volt, melyet a szavazatszerzés szándéka kényszerített ki. Az MSZP igazi arca és politikája mégiscsak a 2002 decemberi, amikor Medgyessy Péter és Kovács László a Kempinsky Hotelben együtt koccintott Erdély Romániához csatolásának érfordulóján.
Márpedig ez az arc Kádár János arca, ez a politika Kádár János politikája, amelyet anno Ceausescuval, a Kondukátorral szemben oly „eredményesen” alkalmazott a kommunista pártfőtitkár; következményképpen az erdélyi–partiumi magyarok helyzete teljesen tarthatatlanná vált. Ennek a politikának, sőt ennek a világlátásnak a lényege a megalkuvás, az alárendelődés, a „merjünk kicsik lenni” elve, durvábban szólva a seggnyalás. Valamint a nemzeti érdekek elárulása.
Vajon mit gondol minderről az RMDSZ? Mit gondol minderről Kelemen Hunor? Vagy ők is helyeslik ezt a nagy húzást?
(Itt említeném Alföldi Róbert esetét: ő, mint a Nemzeti Színház igazgatója, valamelyik december elsején, akárcsak a szocialisták, a románokkal együtt akart megemlékezni – nagy ünnepség közepette – Erdély elcsatolásáról. Ezt már tervbe is vette, de az óriási tiltakozás megrémítette, és végül elállt „lélegzetelállító koncepciójától”. Ám megítélésem szerint tervével ott és akkor méltatlanná vált a nemzeti színházának igazgatói pozíciójára – amitől ő még természetesen lehet óriási színész és kiváló rendező.)
Hallom és olvasom, hogy a szocialista pártban is vannak néhányan, akik ellenzik a magyarellenes Ponta meghívását. Ám ez sovány vigasz, a tények magukért beszélnek: Ponta itt lesz Budapesten. És mosolyogni fog.
És a szocialisták folytatólagosan, következetesen, kitartóan nem változnak.
