„Senki ne gondolja, hogy nem kell az IMF-megállapodás”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az EU lassulása mellett 0,3 százalékos gazdasági növekedést vár hazánkban a Kopint-Tárki – derül ki a kutatóintézet negyedéves konjunktúrajelentéséből.

2012. 04. 05. 10:45

A Kopint-Tárki számai a külkereskedelmi teljesítményt dicsérik: a termékexport 9,4 százalékkal, a szolgáltatásexport 6,4 százalékkal emelkedett.

Mint a jelentés részeként Palócz Éva rámutatott, 2010–2011-ben a nettó külső adósságráta 16 százalékponttal csökkent, a tavalyi csökkentéshez viszont jórészt a pénzintézeteknek a végtörlesztéssel összefüggő külső tartozásainak esése járult hozzá, amely beárnyékolja a belföldi hitelbővülés kilátásait. Szintén figyelmeztetést fogalmaz meg a költségvetés hiánya vonatkozásában: az első két hónapban „teljesült” már a hiány fele, igaz, a bevételek nem időarányos befizetése miatt ez keveset mond az éves deficit mértékéről – aggasztó viszont, hogy főként az áfa területén túltervezettnek tűnik az adóbevételi szám.

Ismertetése végén Palócz Éva arra is figyelmeztetett: ne tévesszen meg senkit a stabilnak tűnő helyzet, „ez nem egy hosszú távon tartható állapot, senki ne gondolja azt, hogy nem kell az IMF-megállapodás”, ezt ugyanis szerinte a piacok már beárazták. Nem a belső piacokból fakad ez az állapot, a befektetők türelme viszont kezd fogyni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.