Lecsengett a hitelbedőlési hullám

Idén annyi hitel dőlt be, mint a válság előtti időszakban, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy már túljutottunk a hullámhegyen – mondta el a Magyar Bankszövetség főtitkára.

WL
2012. 09. 13. 3:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Levente úgy gondolja, a hitelezés felfutásának egyik fő akadálya az, hogy viszonylag kevés megtakarítás pihen a hazai bankokban. Úgy vélte, a félretett pénzek harmadát vagy otthon, vagy külföldi számlákon tartják az emberek.

A szakember szerint nem kell tömeges kilakoltatásokra számítani. Azt állította, a pénzintézetek még azt a végrehajtási kvótát sem használják ki, amelyet a törvény enged nekik. A legtöbb eljárást nem is a bankok, hanem a közműszolgáltatók és az önkormányzatok indítják.

A főtitkár leszögezte azt is, ma már látszik, hogy a kilencvenes évek bankprivatizációja túlzott volt, ennek következtében nálunk jóval kisebb a magyar tulajdonban lévő pénzintézetek aránya, mint a régió többi országában.

Néha azonban előnyös, ha egy bank nem magyar tulajdonban van – állítja Kovács Levente. A múlt évben nem a magyar államnak kellett feltőkésítenie a hazánkban működő külföldi társaságokat, hanem az anyabankok pótolták a hiányzó pénzeket.

 

 

A Kovács Leventével készült interjút a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.