Újra elindulhat a termelés a kapuvári húsgyárban

A Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva arról ír, hogy újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban.

WL
2012. 09. 14. 7:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újraindul a termelés a kapuvári húsgyárban – írja pénteki számában a szerdán még „csak szinte teljes leállásról” beszámoló Kisalföld Zsobrák Péter tulajdonosra hivatkozva.

„Hétfőn újraindul a vágás és a feldolgozás az üzemben, valamint ki lehet jelenteni, a cég nagy kereskedelmi partnerei nem pártoltak el tőlünk” – fogalmazott a lapnak a tulajdonos, aki konkrétumok említése nélkül úgy nyilatkozott: a cég menedzsmentjével közösen megtalálták „azt a formát, amellyel folytatódhat a munka Kapuváron”.

Az 1924-ben alapított húsgyár szerdán szinte teljesen leállította termelését. A cég hiteltartozása ugyanis eléri az 1,2 milliárd forintot, az utóbbi időben alapanyagra alig jutott pénz. A szakszervezet akkor azt mondta, az lenne a jó megoldás ha a kormány garanciát vállalna a húsüzem hiteleire.

Segítség a Gyulai Húskombinátnak is

A kormány korábban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette a Gyulai Húskombinátot, melynél 420 ember dolgozik, így a térségben jelentős foglalkoztatónak számít.

Ez kifejezi azt, hogy minden szükséges lépést megtesz a kabinet a magyar húsipar, és ezen belül a Gyulai Húskombinát megsegítésére. Az elsődleges cél ugyanis a munkahelyek megőrzése és a foglalkoztatás fenntartása – közölte korábban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a döntéssel kapcsolatban.

Tisztáznák a helyzetet

„Felmerül a gyanúja a pénzügyi visszaéléseknek” a kapuvári húskombinátnál. A kormány a helyzet tisztázása és az ott lévő mintegy 400 munkahely megőrzése érdekében a kapuvári húskombinát mögött álló mindkét céget kiemelt vállalattá nyilvánította – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az M1 Az este című műsorában.

A döntéssel az a cél, hogy az állam nélkül senki ne tudjon nyerészkedni a megszorult helyzetben lévő cégeken, ne történjen vagyonkimentés, és ezáltal ne kerüljenek veszélybe munkahelyek – mondta Giró-Szász András.

A védőháló ellenére aggódnak

Védőhálót kapott a kapuvári húsgyár azzal, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a két működtető társaságot, de a munkavállalóknak egyelőre aggályaik vannak a napi szintű működés bizonytalanságai miatt – mondta Pászli Tibor helyi szakszervezeti vezető, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke pénteken az MTI-nek.

Attól tartanak, hogy ha a beszállítók bizalma megrendül a vágóhíd többnapos leállása miatt, csak készpénzért lesznek majd hajlandók átadni árujukat, ami újabb nehézséget jelenthet – magyarázta. Mint hozzátette, annak ellenére nem állnak el a délutánra „munkahelyük védelmében” meghirdetett demonstrációtól, hogy ismerik a tulajdonos nyilatkozatát, amely szerint újraindul a termelés a négyszáz embert foglalkoztató kombinátban.

A leállásról szóló korábbi lapinformációkat Pászli Tbor úgy korrigálta az MTI-nek, hogy nem állt le, ám jelentősen csökkent a termelés, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. Folyamatosan cserélődik, hogy kiket hívnak be munkára.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.