Ezermilliárd forintos károkat előzhet meg a jó pénzügyi képzés

Balog: Régóta hiányoznak az olyan közgazdasági képzések, amelyek beindításán az MNB alapítványai dolgoznak.

– Nemrég ismertté vált az információ, hogy az MNB mintegy 200 milliárd forint nagyságrendű összeget utalt át az általa létrehozott alapítványoknak, elsősorban a közgazdasági gondolkodás megújítása céljából. Mi indokolja, hogy ilyen volumenű programba kezdjenek?
– A hazai közgazdasági gondolkodás jelentős lemaradásban van, utol kell érnünk a világot. Ehhez újszerű, szokatlan eszközökre van szükségünk, nem elegendő egy új állami intézet vagy tanszék létrehozása. Ezzel közvetlen összefüggésben van az, hogy Magyarország gazdaságában valami nagyon elromlott az évezred első évtizedében, különösen a válság előtti években. A fiskális politika túlköltekezett, az egekbe nyomta az államadósságot és ezzel elvesztette hitelességét, a válság erre tett rá egy lapáttal. A pénzügyi rendszer irányítói és szabályozói pedig a lovak közé dobták a gyeplőt a lakossági devizahitelezés és a vállalati projekthitelezés terén. Ugyanakkor ebben – a közvetlen felelősökön kívül – rendkívül nagy szerepe volt annak, hogy alig akadt olyan szakember, aki felismerte volna ezeket a problémákat.

– Miért nem tűntek fel senkinek ezek a tévedések?
– A jegybank álláspontja szerint elsősorban a közgazdasági oktatási és tudományos világban kell keresnünk az okokat. Ilyen a közgazdasági gondolkodás aránytalan fejlődése: a pénzügyi terület például nagyon megerősödött, a kis- és középvállalati szektoré alig, és eközben a közpénzügyi világ is fokozatosan lemaradt. Fontos képzések nem fejlődtek, nem építették be az oktatásba az új kutatások eredményeit, elavult tankönyvekből tanultak a diákok. Sok tehetséges kutató ezért külföldre ment, és sajnos ott is maradt. Mindez természetesen a gazdasági életben és a gazdaságpolitikában is nyomot hagyott. Nem voltak már meg a fékek és ellensúlyok a rendszerben, és ez törvényszerűen az egyensúly felbomlásához vezetett, ami pedig közvetetten hozzájárult a válságos helyzet kialakulásához. Az MNB ezen az állapoton szeretne változtatni, a törvény pedig felhatalmazza arra, hogy a közgazdasági és pénzügyi tudományos élet támogatásával, a szakemberképzés elősegítésével, a pénzügyi kultúra fejlesztésével, a pénzügyi tudatosság erősítésével eszközöket adhasson a változáshoz. Ennek pedig egyik formája az alapítványok létrehozása, ahogyan a jegybank azt már évtizedek óta teszi, bár most valóban eddig újszerű, szokatlan nagyságrendben él ezzel a lehetőséggel.

– Miért nem megfelelő a hagyományos képzés? Miben lenne más egy ilyen támogató-oktató projekt?
– A közgazdasági képzésben nagyon fontos a rugalmasság; nem akarunk nagy bürokráciát építeni, ami utána külső segítséggel akarja önmagát fenntartani. Elsősorban konkrét értékteremtést, projekteket szeretnénk támogatni, pályázatokon keresztül. A támogatottak lehetnek diákok, oktatók, kutatók, de akár intézmények, vagy tananyagot, gazdasági jellegű elemzéseket készítő, megjelentető szervezetek is. Támogatni kell azokat a tehetséges egyetemistákat például, akiket mélyebben érdekelne a közgazdaság-tudomány, de nincs konzultációs és publikálási lehetőségük, vagy azokat a fiatal PhD hallgatókat, akiknek nincs lehetőségük külföldön gyarapítani tudásukat, a magyar PhD-képzésben viszont nem tudják az általuk választott témát kutatni. Eszközeink jellemzően támogatás vagy ösztöndíj jellegűek, de sok esetben részképzéseket, szemináriumokat, előadásokat is szervezünk. Nemzetközileg elismert és külföldön tanult magyar szakembereket hívtunk haza hosszabb-rövidebb időre, hogy világszínvonalú oktatásban részesülhessenek a projektekbe bevont hallgatók, és célunk a nemzetközi közgazdaságtan nagyjait is elhívni Magyarországra.

– Ugyanakkor ez a 200 milliárd forint jóval több, mint amit a kormány a teljes felsőoktatásra fordít.
– Hangsúlyozom, hogy ez nem egyéves költségvetési összeg, mint a felsőoktatás esetében, hanem egy vagyon, amelynek csupán a hozamaiból gazdálkodhatnak az alapítványok. Ez pedig legfeljebb 5-10 milliárd forintot jelent évente, ezzel a 200 milliárdos összeggel tehát évtizedekre biztosított a képzések forrása. Tény, hazánkban nem megszokott, hogy ekkora vagyona legyen alapítványoknak, de külföldön ez bevett gyakorlat. Azon lehet vitatkozni, hogy a jegybanknál keletkezett nyereséget mire érdemes fordítani, de a jegybanki függetlenség egyik legfontosabb záloga, hogy sem az Országgyűlés, sem pedig az MNB tulajdonosa nem dönthet arról és még csak nem is befolyásolhatja azt, hogy mire fordítsa keletkező eredményét a jegybank. Ebben a kérdésben kizárólag az MNB igazgatósága dönthet, ahogyan azt az MNB-törvény is egyértelműen rögzíti. Az eredmény felhasználásáról, vagyis arról, hogy tartalékot képez, és ezáltal növeli a mérlegfőösszeget, vagy eszközt vásárol, esetleg támogatásokat nyújt, osztalékot fizet, vagy alapítványokat alapít, nos, minderről dönteni az MNB vezetésének elvitathatatlan kompetenciája. A lehetséges következmények mérlegelése is az igazgatóság feladata és felelőssége, annak tudatában, hogy az MNB gazdálkodását és az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Emellett az MNB gazdálkodása felett a független belső ellenőrzés, a felügyelőbizottság és az MNB beszámoltatása útján az Országgyűlés bizottságai is ellenőrzést gyakorolnak.

Összetett kérdés az, hogy miből származik a jegybank eredménye, hiszen itt szerepet játszik többek között az alapkamat mértéke, a devizatartalékon elérhető hozam, a forintárfolyam alakulása, valamint a mérleg, azon belül főként a devizatartalék mérete. Egyértelműen megállapítható ugyanakkor, hogy a célok megvalósításához szükséges pénzeszközök nem adófizetői és nem is költségvetési forrásból származnak, nem minősülnek államháztartási bevételnek sem, a jegybank pozitív eredménye valójában egy sajátos, a monetáris politika „melléktermékeként” keletkező, afféle „társasági” nyereség. Természetesen ez ettől még a magyar társadalom közösségéé, a közösség vagyona, hiszen a jegybank végeredményben egy speciális állami vállalat. Ebből következően a mindenkori vezetésnek nagy felelősséggel kell eljárni, amikor a nyereség felhasználásáról dönt. Mi úgy döntöttünk, hogy jelen helyzetben ez a legmegfelelőbb felhasználás.

– Ha nem költségvetési forrásból származik az összeg, akkor nem is lesz hatással a költségvetési hiányra?
– Először is fontos leszögezni, hogy az európai uniós költségvetési módszertan szerint kizárólag az MNB kamat- és működési eredményéből, vagyis a tranzakciós eredményből fakadó nyereség lenne elszámolható államháztartási bevételként. Ennek értéke már régóta negatív, ami azt jelenti, hogy a kormányzat költségvetési mozgástere nem nőtt volna. Az MNB költségvetési befizetéseinek elköltésével az uniós hiányszám is automatikusan emelkedne, azaz ebből aligha lehetne esetleges más állami célokat finanszírozni, így például az emberek között szétosztani. Az osztalék esetleges befizetése ezért legfeljebb az államadósság-csökkentésben játszhatna szerepet, de ehhez a jegybank más módon, a „hagyományos” monetáris politika eszközeivel tud igazából hozzájárulni. Jó példa erre, hogy a két évig tartó kamatcsökkentési ciklus – más egyéb külső és belső tényezőkkel együtt – érdemben hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen csökkenjenek a költségvetés kamatterhei. De említhetjük a jegybank által indított önfinanszírozási programot is, amelynek egyik fő célja az volt, hogy ösztönözze a hazai bankrendszer állampapír-keresletét és ezzel stabil támaszt nyújtson az államadósság finanszírozásának. És szó eshet itt még a jegybank makroprudenciális és felügyeleti tevékenységéről is: úgy véljük, hogy egy stabil, alacsony finanszírozási költségekkel bíró pénzügyi rendszer sokkal többet tud segíteni a hosszú távon fenntartható pálya elérésében. Mindezeken dolgozunk, és úgy látjuk, hogy tevékenységünk jelentős megtakarításokat eredményez a költségvetés számára.

Ahogyan a jegybanknak nincsen eredménycélja, úgy nem célja a költségvetésbe történő befizetés sem. Ettől függetlenül érdemes megjegyezni, hogy idén még – a devizahitelek esetleges átváltásától függetlenül – az alapítványok létrehozását követően is nyereséges lesz a jegybank, és jövőre is van esély jelentősebb nyereségre. Továbbá, például az önfinanszírozási programunk, a várható devizahiteles-konverzió és az autonóm folyamatok a következő években is segítik majd úgy alakítani a jegybank mérlegét, hogy továbbra se kelljen a költségvetésből pótolni a jegybanki veszteséget. Úgy látjuk, hogy a gazdaság alapvető folyamatai megalapozzák ezeket a feltevéseinket, az MNB mérlegének várható szűkülése, az inflációs célunk középtávú elérése érdekében szükséges tartósan alacsony kamatszint, és még sok minden más is az MNB-eredmény javulásának irányába hat.

– Milyen kézzelfogható eredményt várnak ezektől a programoktól?
– Nehéz forintosítva kifejezni, hogy mekkora hatása lehet a képzéseknek. Rövid távon már annak jelentős hatása lesz, hogy a Magyarországon dolgozó magyar közgazdászok tollaiból nemzetközi szintű elemzések, cikkek születnek. Hosszú távon viszont azzal is komoly eredményeket érhetünk el, hogy közgazdasági tekintetben okosabb, tudatosabb nemzet leszünk. Ha sikerül a képzésekkel a közgazdasági gondolkodást fejlesztenünk, akkor egy jelenlegi, devizahitel jellegű sokkot is megúszhatunk, ami akár ezermilliárdos tételt is jelenthet. De egy közgazdaságilag tudatosabb közgondolkodás a GDP-re is jótékony hatással lesz, amelynek felpörgése szintén százmilliárdos összegeket jelent évente.