Tüntettek a nyugdíj miatt Budapesten

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sztrájk és az útlezárás lehetősége is felmerült.

MA
2014. 12. 03. 15:25

A szakszervezetek képviselői ezután átadták a parlamenti pártok képviselőinek a petíciójukat arról, hogy hosszabbítsák meg a korkedvezményes nyugdíj intézményét addig, amíg meg nem születik az ezt kiváltó ellátások és intézkedések kidolgozásról szóló jogszabály. Ezt az LMP, a Jobbik, a KDNP és az MSZP képviseletében átvették, a nagyobbik kormánypárttól azonban nem – mondták a szervezők.

Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta: a mostani demonstrációt egy kezdetnek tartják. Hozzátette, hogy amennyiben az átadott petíciónak nem lesz foganatja, akkor a holnapi szakszervezeti kongresszuson döntenek a további lépésekről. A több tízezer embert képviselő szakszervezet vezetője nem zárta ki a sztrájk lehetőségét sem, említette az útlezárásokat, vagy bármely más törvényes eszközt, amivel fel tudják hívni a törvényhozók figyelmét.

A demonstráción, ami rendbontás nélkül ért véget, a szervezők szerint mintegy 1500-an vettek részt. A szónokok között volt autóbusz-vezető, mozdonyvezető és pályaudvari jegyvizsgáló is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.